|
|
|
|
- Beszélő 27. száma - 5. folyt.
|
Az elmondottak nem jelentik azt, hogy az új elit teljesen egységes lenne. Egyrészt több a fóka, mint a hal, a hatalmi pozíciókért verseny folyik. Másrészt az új elit számos tagja - különösen a kevésbé tehetségesek vagy a kompromittálódottak - inkább félnek a radikális politikai változásoktól, mintsem kívánnák azt. Nem tudják, kellenek-e majd. Ők hajlamosabbak a status quót erősíteni. Mégis megfogalmazom azt a feltevést, hogy a jelenlegi politikai folyamatok legalábbis nem mehetnének végbe az új elit erős magjának, vezér egyéniségeinek akarata ellenére. Mit várhatunk az új elittől? Politikai téren az erőt felmutatni képes, nagy szellemi tekintélynek örvendő és/vagy nagy tömegbázissal rendelkező pártokkal való aktív együttműködésre fog törekedni, sőt a hatalom egy részét át kívánja majd azoknak engedni. Erre jó oka van. Az ország gazdasága súlyos, akut betegségben szenved, és az új kormány vagy kormányok hasonló kényszerpályán lesznek kénytelenek mozogni, mint a jelenlegi. Az egyik oldalon a nemzetközi hitelezők nyomása, amely az erre vonatkozó illúziók ellenére véleményem szerint a többpártrendszerre való áttéréssel és a régi elit kiszorításával sem fog jelentősen enyhülni. A másik oldalon a növekvő belső feszültségek, a nagyvállalati vezetők és érdekképviselőik nyomása, valamint a lakosság egyre artikuláltabb formát öltő elégedetlensége. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP 4 kizártjáról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- Név és telefonszám nélkül: Nagyon meg van elégedve a TV2 műsorával, változatos,szines, látszik, hogy mindent megteszünk, hogy a néző ne unatkozzék, de kérdése, hogy Tamási Eszter itt fog megrokkani a képernyőn? Miért nem teszik be irodai munkára, öreg már a képernyőre. Valamikor nagyon szerették és szeretnék, ha ugy maradna meg emlékezetükben, amilyen volt sok évvel ezelőtt. Több telefonáló a játékra jelentkezik.
- 752-o95 Strenic László I.Gellérthegy u.16.: Február 7-i torpedóban nyert, a nyereményt mai napig nem kapta meg. Mikor?
- Név nélkül: Halasszák el az óra átállitást - kéri."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|