|
|
|
|
- Választások magyar módra - 2. folyt.
|
- Krassó György miképpen látja ezt Budapestről? - Én mindenekelőtt a kérdésben elhangzott jelzővel szeretnék vitatkozni. Valóban szabadok voltak-e ezek a választások? Formailag úgy tűnik, hogy tényleg szabadok voltak, jóllehet most utólag az egyes pártok vádolják egymást különböző kisebb visszaélésekkel, meg nem engedett, utolsó pillanatban történt agitációval, de ezek nyilván nem voltak jelentősek. Én azonban úgy gondolom, hogy a valóban szabad választásokhoz valódi alternatívák is szükségeltetnek. Ezek az alternatívák azonban hiányoztak, és így szabad választásnak nem tudom tekinteni a választásokat, és úgy tűnik, hogy a választópolgárok sem tekintették ezeket szabad választásoknak, mert az én értékelésem szerint ezért voltak, ezért maradtak olyan nagy számban távol a szavazóurnáktól. Hogy most kinek a veresége volt ez, én csak részben értek egyet a BBC tudósítójával, amely szerint keserű csapás volt a választás eredménye az ellenzékre. Én úgy gondolom, hogy keserű csapás volt ez az uralkodó pártra is. Egyáltalában csapás volt arra az egész tevékenységre, amit Magyarországon politikának neveznek manapság. A nép úgyanúgy szavazott, mint ahogy Lengyelországban, ezt úgy értem, hogy Lengyelországban sem vette tekintetbe a kerekasztalon az uralkodó párt és a Szolidaritás közti megegyezéseket, hanem a maga véleményét nyilvánította ki. Itt sem veszi figyelembe a különböző egyezkedéseket, nem is figyel oda ezekre, hanem kinyilvánítja azt a véleményét, hogy úgy látja, ezek a pártok nem őt képviselik. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP 4 kizártjáról egy oldal
MTV2 nézői telefonok
"- Név és telefonszám nélkül: Nagyon meg van elégedve a TV2 műsorával, változatos,szines, látszik, hogy mindent megteszünk, hogy a néző ne unatkozzék, de kérdése, hogy Tamási Eszter itt fog megrokkani a képernyőn? Miért nem teszik be irodai munkára, öreg már a képernyőre. Valamikor nagyon szerették és szeretnék, ha ugy maradna meg emlékezetükben, amilyen volt sok évvel ezelőtt. Több telefonáló a játékra jelentkezik.
- 752-o95 Strenic László I.Gellérthegy u.16.: Február 7-i torpedóban nyert, a nyereményt mai napig nem kapta meg. Mikor?
- Név nélkül: Halasszák el az óra átállitást - kéri."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|