Rendszerváltás és az MTI
mti.hu1989 › január 26.
1989  1990
1989. január
HKSzeCsPSzoV
2627282930311
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345
1989. február
HKSzeCsPSzoV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272812345
6789101112
1989. március
HKSzeCsPSzoV
272812345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829303112
3456789
Az oldalon látható MTI hírek és fotók az Magyar Távirati Iroda korabeli hírkiadásából származnak. További információt itt talál.
Keresés az MTI
hírekbenképekben
Összes MTI-hír
Ezt mondták a rádiók
Az 1956-os áldozatok temetése (BBC, Panoráma)

A magyar kormány bejelentette: engedélyt ad, hogy az 1956-os forradalmi kormány miniszterelnökének, Nagy Imrének hozzátartozói megadják a végső tisztességet és újra eltemessék. A kormányszóvivő olyan értelemben nyilatkozott, hogy az áldozatok rokonaival való megegyezés alapján Nagy Imrét és társait jelölt sírokban helyezik örök nyugalomra. A döntésre humanitárius okokból került sor, de mint budapesti tudósítónk rámutat, az áldozatok rehabilitásáról egyelőre nincs szó.

Dokumentumok az alternatív mozgalmak életéről

(Kasza László)
München, 1989.:január 25. (SZER, Kommentár nélkül) - A független magyar
mozgalmak dokumentumaiból olvasunk fel néhányat mai adásunkban. Ezek a
következők:
A Nyilvánosság Klub két nyilatkozata: kinek a lapja az Élet és Irodalom?
    
    Az újság és folyóirat-drágulás következményei.
    
    A következő témakör: független csoportok szolidaritás-nyilatkozatai a
csehszlovák ellenzékkel Jan Palach halálának 20. évfordulója alkalmából.
    
    A magyar munkásképviseletek nyilatkozata. Független szakszervezetek a
sztrájktörvényről. A Nagymaros Bizottság közleménye. Tiltakozunk az
aláírásgyűjtési akció zavarása elleni Végül Juratovics Aladár példáján:
hogyan beszél választóival a képviselő?
    
    A Nyilvánosság Klub múlt szombati ülésén három nyilatkozatot tettek
közzé. Az egyik a Reform című, hetilap körüli botránnyal, a másik az
Élet és Irodalom körüli vitával, a harmadik pedig az újságok, hetilapok
áremelésének következményeivel foglalkozik. Miután a hazai sajtó az
utóbbi két nyilatkozatot nem, vagy csak hiányosan tette közzé,
felolvassuk mindkettő szövegét, amelyet a Magyar Október sajtószolgálat
juttatott el hozzánk:
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testületének kettes számú állásfoglalása az
ÉS-ügyről: 1989. január 11-én az írószövetség választmányának ülésén
bejelentették: hetilapját visszakapja a szövetség. A jelenlévőket
felkérték, hogy jelöljenek személyt az Élet és Irodalom
főszerkesztőjének. Hogy az írók ismét birtokolhatják a szervezetüktől
elvett hetilapot, hogy vezető testületük saját kebelén belül dönthet a
lap felelős szerkesztőjéről, jó érzéssel kellene, hogy eltöltsön minden
demokratikusan gondolkodó embert, aki nélkülözhetetlennek tartja a
szakmai szervezetek önállóságát, és azok jogát a független sajtóhoz.
    
    Csakhogy a kilátásba helyezett intézkedés azokat elégíti ki, akik
érdekeltek az antidemokratikus közállapotok fenntartásában, és
megrökönyödésre készteti azokat, akik küzdenek a demokratikus
játékszabályok betartásáért.
    
    Az írószövetség választmánya ugyanis már akkor illetékesnek tekintette
magát a lap személyi kérdéseiről rendezett szavazásban, amikor még
vissza sem vonták a jelenlegi főszerkesztő kinevezését.
    
    A sajtóirányítás ugyanazon szervei sugallották a testület vezetőségének,
hogy máris rendelkezhet a lappal, amelyek az írószövetség 1986-os évi
közgyűlése után az Élet és Irodalmat használták fel az önállósuló
szervezet demokratizálására. Az ügy új, a módszer régi. 40 éve hol
elcsatolják az írók szervezetétől a lapot, hol visszaszolgáltatják
nekik, mindig attól a politikai akarattól függően, mi szolgálja
célszerűbben az írótársadalom megosztását.
    
    Az 1945 februárjában alakult Magyar írók Szabad Szakszervezetét azért
szervezték át szovjet mintájú írószövetséggé - amely már a koalíció
éveiben diszkriminálta az írók egy részét, hát még azután - hogy 1950
novemberétől kéthetenként megjelent lapja a nyilvánosságból is kizárta a
legtöbb irodalmi irányzat képviselőit.
    
    Az irodalmi újság és az írószövetség 1956-ban felszabadította magát a
pártközpont és a kulturális minisztérium függelmi helyzetéből, de amikor
a közös szereplésben összeforrott írótársadalom Gond és hitvallás című
kiadványa megjelent, a forradalmi munkás-paraszt kormány 1957 tavaszán
rendeletileg feloszlatta az írószövetséget, lapjaival egyetemben.
    
    Helyére felállította az Irodalmi Tanácsot, amely a betiltott szövetség
megkerülésével kibocsátotta az Élet és Irodalmat.
    
    1959 szeptemberére letörték az írószövetség ellenállását, és a
kollaboráns hetilapot egyesítették a pacifikált szövetséggel. 1963-ban
azonban egy nyilvánosságra nem hozott tévényilatkozat vetett véget az
írószövetség és az Élet és Irodalom együttélésének. Azóta az írók olykor
a szövetség, máskor a hetilap körül próbálnak érvényt szerezni autonóm
jogaiknak. Am törekvésüket mindenkor keresztezi a megosztásukra irányuló
politikai manőver, ahogy ez 1989 januárjában is történik. Immáron nem
ideológiai tisztogatás hevületével, nem párt- és kormányhatározat
segítségével, inkább a lapgazdák önállóságáról hirdetett szólamokkal.
    
    A szabadság retorikájával kísérve a sajtó birtokosai éppúgy árulják a
lapok tulajdonjogát a párközpont és a Művelődésügyi Minisztérium
folyosóin, ahogy holt lelkekként veszik a szerkesztőket, elnököket,
főtitkárokat. A szerkesztőségi beosztottaktól és a szervezeti tagoktól
pedig elvárják, hogy a szóvirágok demokráciájának ne ismerjék fel a
gyökerét a viszonyok feudalizmusában.
    
    Csupán híresztelésekből értesültek az Élet és Irodalom munkatársai, hogy
menniük kell a szerkesztőségből. Kinek a párt napilapjához helyettes
főszerkesztőnek, kinek más folyóirathoz, kinek nyugdíjba, kinek az
utcára. Szétzavart emberek előtt ez négy irány. Valójában egy út,
amelyen a sajtóirányítás felbomlasztja a szerkesztőségi kollektíva
szolidaritását. Ez hát az egyetlen út, amelyen a sajtóirányítás
rendületlenül tör előre, új Mozgó Világ- és Tiszatáj-ügyek felé, hogy
azután azokat elsimítva még újabb ügyekkel kösse magához a lapokat és
gazdáikat.
    
    A kultúrpolitika és az Írószövetség készülő kiegyezésének egyaránt
áldozata az egyesületi és a szerkesztőségi önállóság, mert az
Írótársadalom szervezeti újságját ugyanaz a kaján rendszer vitte
háborúságba, amelyik a csúfondáros békét most meghirdeti. Álljuk útját
ennek a módszernek.
    
    A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete. Budapest, 1989,. január 23.
    
    A következő nyilatkozat:
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testületének hármas számú állásfoglalása
szerint lapáremelések után, és alighanem újabb lapáremelések előtt
vagyunk. A napi sajtó 1989. január 9-iki, példátlan mértékű drágítását
követően a már bejelentett papíráremelés és nyomdai díjnövelés
elkerülhetetlenül feljebb srófolja majd számos heti- és havilap árát is.
    
    Most, amikor hitelesebbé válik a tájékoztatás, élénkebbé a nyilvánosság
előtt zajló véleménycsere, markánsabbá formálódnak az egyes lapok, mind
kevesebben engedhetik meg maguknak az újságolvasás fényűzését. Több mint
500 ezer család mondta le január l-jén napilap- előfizetését. Máris 250
ezerrel csökkent a régi hetilapok előfizetőinek száma. Minderre csak
részben magyarázat az új lapok színrelépése, ezek ugyanis összesen
mintegy 50 ezer előfizetőt hódítottak el.
    
    A sajtónyilvánosság reformját az újságok mind magasabbra szökő árával
kell megfizetni? - kérdezik sokan. A pluralista sajtó megteremtése és a
mostani áremelések között azonban legfeljebb csak igen laza logikai
összefüggés mutatható ki.
    
    A drasztikus napilapdrágulás a felpumpált példányszámú lapokat, amelyek
terjesztését korábban különféle eszközökkel elősegítették, melyek
példányszámát papírhiányra hivatkozva más újságokkal ellentétben csak a
legritkább esetben korlátozták - kétségkívül érzékenyen érintette. Ezek
szinte egyik napról a másikra elvesztették olvasótáboruk egyharmadát.
    
    A lapkiadás eredendően rossz, az ötvenes években gyökeredző gazdálkodási
szerkezetén azonban a januári napilap-áremelések mit sem változtattak.
    
    Tovább-él az MSZMP hatalmi érdekeit tükröző dotációs rendszer. Még
mindig néhány nagy lapkiadó mamutvállalat uralja a terepet. Ezek,
minthogy gazdálkodásuk többnyire áttekinthetetlen a tulajdonosok
számára, szinte tetszés szerinti rezsiköltséggel terhelhetik meg az
egyedi szerkesztőségeket.
    
    A hatalom közpénzekből, illetve a nyereségesen gazdálkodó lapok
megsarcolásával támogatja a számára kedves kiadványokat anélkül, hogy a
pénzekkel a közvetlenül érintett szerkesztőségek és a társadalom előtt
bárki elszámolna. A lapok piaci megmérettetését a változatlan struktúra
miatt az áremeléssel tették lehetővé. A drágítás indokául ugyan az
önfinanszírozást is felhozták, ez azonban - mint időközben kiderült -
még így sem valósul meg. Eleve elképzelhetetlen is ez mindaddig, amíg a
százezer és félmillió példányszám közötti változó nyomdaköltséggel
készüllő napilapok árát központilag ugyanakkora összegben határozzák
meg.
    
    A régi, államosított sajtóviszonyok néhány további eleme sem változott.
    
    Továbbra is a posta kizárólagos joga, egyben nyomasztó kötelessége a
hírlapterjesztés. Változatlanul központilag osztják el az újságnyomó
papírt, miközben mindmáig kihagyták azt a szabadon importálható cikkek
listájából.
    
    Amíg a sajtógazdálkodási rendszer alapjaiban változatlan marad, a
lapáremelések semmit sem oldanak meg. A termelési költségek
megállíthatatlannak tetsző növekedése címén vagy a lapdotáció vagy az
újságárak emelése megy végbe. A számlát azonban mindenképpen a
közönségnek nyújtják be, ki a pénzével, ki az újságolvasásról való
kényszerű lemondással fizet.
    
    Az ördögi körből ki kell törni. Tiszta, átlátható viszonyokat kell
teremteni a sajtógazdálkodásban. Ennek érdekében:
1.) Liberalizálni kell a papírgazdálkodást és a papírimportot, vagyis
fel kell számolni a központi papírelosztást, és mind a hazai, mind a
külföldi piacon szabadon megvásárolható cikké kell tenni az újságnyomó
papírt.
    
    2.) A laptulajdonosok ne közpénzekből, hanem saját bevételeikből
fedezzék lapjaik előállításának költségeit, miközben persze senki sem
vitathatja el tőlük azt a jogot, hogy nyereséges kiadványaik terhére
finanszírozzák veszteséges lapjaikat.
    
    3.) Meg kell szüntetni a posta terjesztési monopóliumát. Ki kell építeni
a lapterjesztési verseny jogi, pénzügyi és szervezeti feltételeit.
    
    4.) Az újságot írók keresetét ne valamiféle rejtett átlagbérszínvonal,
hanem a lap nyeresége, illetve a laptulajdonos döntése határozza meg. A
kormány és az érdekvédelmi szervezetek csak a minimális újságíróbérekben
egyezzenek meg.
    
    5.) A nagy lapkiadó vállalatok által szorongatott szerkesztőségek vegyék
kezükbe sorsukat, kezdeményezzék leszakadásukat, szorgalmazzák saját
lapkiadó hivatal megalakítását, esetleg vegyenek részt maguk is ilyenek
létrehozásában.
    
    6.) A növekvő költségek miatt mind nehezebb helyzetbe kerülő szaklapok
megjelentetését sajtóalapítványok életre hívásával szükséges támogatni.
    
    Budapest, 1989. január 23. A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete.
    
    Jan Palach cseh diák önkéntes tűzhalálának 20. évfordulója alkalmából
napokon át tüntetések voltak a prágai Vencel téren. Ezeket a
tüntetéseket a rendőrség napról napra erőszakkal feloszlatta. Független
magyar szervezetek szolidaritásukat fejezték ki csehszlovák barátaikkal
szemben. Ezeket a táviratokat olvassuk fel műsorunkban. Elsőnek a Fiatál
Demokraták Szövetsége, a Fidesz választmányának a nyilatkozata:
- Vannak dátumok, melyek elpusztíthatatlan mérföldkövei egy nép
emlékezetének, s vannak olyanok is, melyek nemcsak egy nép, hanem egy
egész régió történelmének közös kincsei. Nekünk, közép-európaiaknak
ilyen 1956, 1968 és 1980-81. A magyar, a cseh, a szlovák és a lengyel
nép szabadságvágyának jobb életkörülmények és tisztességes
életfeltételek utáni kívánkozásának szomorú, hősies mementói ezek az
évszámok.
    
    1968-ban az egész világ forrongott. Nyugaton a fogyasztói társadalom
világával, Keleten az elnyomó, embertelen sztálini szocializmussal
szálltak szembe, ki hevesebben, ki óvatosabban. A változtatás
lehetőségének illúziója néhány nap alatt tűnt tova, amikor a Varsói
Szerződés tankjai keresztüldübörögtek a prágai tavaszon. 1968 ott ért
véget.
    
    Az emberhez méltó szocializmus kísérletének erőszakos kettőbe törése, a
nemzeti önrendelkezést semmibe vevő megszállás, majd az azt követő
megtorlás elleni tiltakozás drámai szimbóluma Jan Palach tette. A fiatal
egyetemista 1969. január 15-én felgyújtotta magát a prágai Vencel téren.
    
    Mi, magyar fiatal demokraták összeszorult szívvel gondolunk az önmagát
elevenen elégető cseh diákra. Most, 20 év elteltével főhajtással adózunk
emlékének és mindazoknak, akik a bosszúhadjárat és a politikai
megkülönböztetés áldozataivá váltak, akiket börtönbe vetettek, akiket
állásukból elbocsátottak, akiket külföldre üldöztek, és akiket
kitöröltek a nemzeti kultúrából.
    
    Aggodalommal és szolidaritással figyeljük az utóbbi napok prágai
híradásait. Tiszteletünk mindazoké - és itt elsősorban a Charta-77-re és
nemzedékünk sok ezer tagjára gondolunk -, akik a 20 év óta változatlan,
mindent átható zsarnoki diktatúra ellen emelik fel szavukat. Egyúttal
féltjük is őket, hiszen a hatalom birtokosainak láthatóan nincsenek
aggályaik a vízágyúk bevetésével, a könnygáz használatával, a kutyák
emberekre uszításával, gumibotozással és a letartóztatásokkal
kapcsolatban. Igaz, mindannyian tudjuk, van olyan pont, ahol már tovább
nem lehet némán tűrni.
    
    Csehszlovákiai barátaink: Küzdelmetek üzenete, hogy nem lehet tovább
halogatni a reformok bevezetését és a múlttal való szembenézést
hazátokban. Reméljük, lesznek, akik meghallják ezt, és
áldozatvállalásotok hamarosan eredményre vezet. Létrejön a szabad és
demokratikus Csehszlovákia. Jan Palach halálának évfordulóján üzenjük
nektek: veletek vagyunk.
    
    Budapest, 1989. január 15. A Fiatal Demokraták Szövetségének
választmánya.
    
    Táviratban juttatta kifejezésre szolidaritását a Magyar Demokrata Fórum
ideiglenes elnöksége is:
Megdöbbenéssel értesültünk a prágai eseményekről. Előkerült hát a
gumibot, vízágyú és a könnygázgránát. Megint ez a válasz a kritikára, a
megújulás keresésre és a reformkezdeményezésekre. Hiába bizonygatta
közös közép-európai múltunk megannyi történése ennek a hatalmi
konokságnak pusztítóan reakciós voltát, újra vannak, akik ezt a sötét
utat választják.
    
    Barátaink, csehszlovák fiatalok, prágai demokraták! A Magyar Demokrata
Fórum egész tagsága együtt érez veletek, és óvó, féltő figyelemmel
követi sorsotok alakulását.
    
    Magyar Demokrata Fórum ideiglenes elnöksége, 1989. január 17.
    
    Nyilatkozatot tettek közzé a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői
is:
A Charta-77 szóvivőinek. Kedves barátaink! Köszöntjük bátor
fellépéseteket Jan Palach önkéntes mártírhalálának 20. évfordulóján.
    
    Szolidárisak vagyunk a szabadságért és demokráciáért folytatott
harcotokkal. Elítéljük a hatóságok szégyenteljes eljárását a tüntető
tömegekkel szemben. A terror és a rágalmak nem fedhetik el azt a tényt,
hogy a sztálinista diktatúra Csehszlovákiában is végnapjait éli.
    
    Budapest, 1989. január 19. A Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivői
nevében Kőszeg Ferenc, Mécs Imre, Solt Ottilia.
    
    Végül pedig a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének
távirata:
A TDDSZ országos választmánya megdöbbenéssel értesült a januári prágai
békés megemlékezések brutális, rendőri erőszakkal történt
feloszlatásáról. Tiltakozunk az emberi jogok durva megsértése ellen, és
követeljük a letartóztatottak szabadon bocsátását. Budapest, 1989.
    
    január 18.
    
    A független magyar szakszervezetek nyilatkozatot tettek közzé, amelyben
tiltakoznak a sztrájktörvény ellen, és gazdasági _ alkotmányozó
tanács felállítását javasolják. Felolvassuk a nyilatkozatot:
A sztrájk végső eszköz a munkavállalók érdekeinek érvényesítésére.
    
    Mindenkinek érdeke, hogy ne kelljen e végső eszközzel élni. A sztrájk
kétféleképpen előzhető, meg. Vagy azzal, hogy lehetetlenné teszik, vagy
azzal hogy szükségtelenné. Az előbbi módszer korlátozza és tiltja a
sztrájkot, az utóbbi megelőzni igyekszik, értelmes kompromisszumok
feltételeinek megteremtésével.
    
    A most előkészületben lévő sztrájktörvény az előbbi utat választja. A
sztrájkjog korlátozására törekszik. A sztrájkról a józanul politizáló,
önkorlátozó szakszervezet megfelelő körülmények között lemondhat. A
sztrájk jogának korlátozását ugyanakkor határozottan vissza kell
utasítani. A készülő sztrájktörvény olyan időszakban akarja gyöngíteni a
szervezett munkavállalókat, amikor az egymást követő elhibázott
gazdaságpolitikák miatt a lakosság mind elviselhetetlenebb terheket
visel. A robbanás - amelytől minden felelős ember irtózik - csak akkor
következhet be, ha a munkavállalók szervezetének nincsenek eszközeik
arra, hogy jogos követeléseikről egyenrangú partnerként egyezkedjenek,
ha kiszolgáltatottnak érzik magukat, az értelem helyett az indulat
diktál.
    
    A sztrájkjog korlátozása csak akadályozza a megegyezéses politika
feltételeinek kialakulását, és alapvetően ellentétes a meghirdetett
demokratizálódási folyamattal. Csak egy olyan politikát szolgálhat,
amely az állami bürokráciát tekinti a közjog kizárólagos
letéteményesének. Ki akarja zárni a dolgozókat a válságterhek
elosztásáról folytatott megegyezésből. A törvénytervezet elleni fellépés
tehát nemcsak a szakszervezetek elemi érdeke, hanem mindenkié, aki úgy
gondolja, hogy kompromisszumos, de határozott reformokkal a gazdaság
hatalmi viszonyainak megváltoztatásával van pozitív megoldás a válságra.
    
    Egy alapvető emberi jogot érintő kérdés nem kerülhet a parlament elé a
legszélesebb körű társadalmi vita nélkül. Egységes fellépésre,
egységfront létrehozására szólítunk fel tehát minden érdekeltet, a
szakszervezetektől a társadalmi szervezeteken és pártokon át a politikai
vezetés reformszárnyáig. Követeljük együtt a korlátozó sztrájktörvény
félre tételét. Javasoljuk egy gazdasági alkotmányozó tanács felállítását
a különböző szervezetek és irányzatok képviselőiből.
    
    A gazdasági alkotmányozó tanács dolgozza ki az egyenrangú gazdasági
partnerek megegyezésein alapuló politizálás gazdasági, jogi intézmény
feltételeit, ennek részeként a sztrájkok tárgyalásos megelőzésének
módjait.
    
    Budapest, 1989. január 19.
    
    Filmalkalmazottak és Filmművészek Szakszervezete,
Humaniter Gyógypedagógia Demokratikus Szakszervezet,
Mentős Dolgozók Önálló Szakszervezetének alapító munkabizottsága,
Mozgó Kép Demokratikus Szakszervezet,
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmánya,
Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének országos
választmánya.
    
    A Nagymaros Bizottság kezdeményezésére január 20-a óta minden pénteken
aláírásokat gyűjtenek a nagy budapesti pályaudvarokon a bős-nagymarosi
vízlépcső ügyében kiírt népszavazást követelve. A múlt pénteki békés
akciót megzavarták a belügyi szervek. Az ügyben nyilatkozatot tett közzé
a Nagymaros Bizottság:
A bős-nagymarosi vízerőmű építését ellenző Nagymaros Bizottság
népszavazást követelve ismét aláírást gyűjtött 1989. január 20-ikán a
sajtóban előre meghirdetett helyszíneken, a Keleti, Déli és Nyugati
pályaudvarok aluljáróiban. Az alkotmányos jogokat gyakorló aktivistákat
a Nyugati pályaudvarnál 16.15 órakor öt rendőr - többek között Mihalik
Miklós és Pálinkás Ferenc - igazoltatták, és megakadályozták abban, hogy
az aláírásra felhívó plakátot kitegyék, illetve a kezükben tartsák. Az
aláírni szándékozókat előállítással fenyegették és megrágalmazták őket
azzal, hogy valakik tevékenységükért megfizetik őket. Egyikük
kijelentette, hogy ez a gyülekezés nincs engedélyezve. Az aláíró
civileket az eljáró rendőrök, a szabadságon levő kiskatonákat a katonai
rendészet zaklatta.
    
    Tiltakozunk egyes rendőri és katonai szervek alkotmányellenes túlkapásai
miatt. Követeljük a felelősségre vonást és a hasonló esetek megelőzését.
    
    Budapest, 1989. január 20. A Nagymaros Bizottság vezetősége.
    
    Az aláírásokat a Nyugati, Déli és Keleti pályaudvaroknál a következő
péntekeken is folytatják.
    
    Az utóbbi időben négy képviselő ellen megindították, további 20 esetében
mérlegelik választóik a visszahívási eljárást. Egy levélváltás - melyet
a Beszélő 25. száma tett közzé - érzékelteti, hogyan bánnak
választóikkal a képviselők, miért fordul olyan könnyen szembe velük a
társadalom. Ökrös Tamás szegedi választó a következő levelet intézte
képviselőjéhez, dr. Juratovics Aladárhoz:
Tisztelt országgyűlési képviselői Mint arról bizonnyal tudomása van,
1988. szeptember 12-ikén több ezer állampolgár - zömében szegedi lakos -
tüntetett Szegeden a Dugonics téren a bős-nagymarosi vízlépcső
építésével kapcsolatos kormányzati magatartás ellen. A tüntetés
résztvevői az alábbi felhívást intézték a kormányhoz és az
Országgyűléshez:
Alulírottak a társadalom és a természeti környezet jelenéért és jövőéért
felelősséget érző állampolgárok a Nagymaros Bizottság 1988. augusztus
11-ikén kelt nyilatkozatával egyetértünk, és ennek szellemében felhívjuk
a kormányt, hogy vizsgálja felül a bős-nagymarosi vízlépcső építésével
kapcsolatos álláspontját, és változtasson a vízlépcső ügyében tanúsított
magatartásán.
    
    1.) Az építkezést azonnal állítsák le, és folytatását népszavazás
eredményétől tegyék függővé.
    
    2.) A népszavazást nyílt, a sajtóban és a televízióban lebonyolításra
kerülő szakmai társadalmi vita előzze meg, amelynek keretében
részletesen tájékoztatják a lakosságot az építkezés vízügyi,
környezetvédelmi és gazdasági, illetve az építkezés elhalasztásának jogi
és gazdasági következményeiről.
    
    Felhívjuk továbbá az Országgyűlést, hogy ebben az egész ország jövőjét
érintő ügyben a demokrácia elemi követelményeinek, konkrétan az itt
megfogalmazott első és második pontoknak érvényt szerezzen.
    
    Ezt a felhívást a tüntetés résztvevői közül 1009-en aláírták. A
felhívást és az aláíró ívek fénymásolt példányait a miniszterelnöknek és
az Országgyűlés elnökének megküldtük. Az eredeti íveket az alulírott
címen őrizzük.
    
    A fentiek szellemében kérjük Önt, hogy a kormányzati szerveknél a
vízlépcső építésének azonnali leállítását, és az ügyben népszavazás
kiírását szorgalmazza. És ha az ügy addig húzódik, az Országgyűlés őszi
ülésszakán is ezt az álláspontot képviselje.
    
    Az 1009 aláíró nevében tisztelettel Ökrös Tamás Szeged, Retek utca 19/a.
    
    6723, 1988. szeptember 13.
    
    A levélre dr. Juratovics Aladár szegedi országgyűlési képviselő a
következő választ írta:
Ökrös úr! Megkaptam az 1988. szeptember 13-ikán keltezett levelét a bős-
nagymarosi vízlépcsőrendszer építésével kapcsolatban. Mellékelten küldöm
az én véleményemet, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a bős-nagymarosi
vízlépcsőrendszerre miért van szükség. Tehát nem értek egyet semmiféle
leállítással és az Önök által felvetett népszavazással. Ez gazdasági
nemzetközi kérdés, ami nem lehet népszavazás tárgya.
    
    A továbbiakban kérem, minthogy felelős gazdasági vezetői beosztásom és
közéleti munkám van, ne zavarjanak a szerintem laikus, megalapozatlan
véleményükkel. A magam részéről az e tárgybani levelezést és bármilyen
érintkezést feleslegesnek tartok és nem igénylem.
    
    Szeged, 1988. szeptember 26. Dr. Juratovics Aladár országgyűlési képviselő.
    
    
    A levélhez nemcsak azért nem kell kommentárt fűzni, mert adásunk címe
Kommentár nélkül... +++


1989. január 25., szerda


Vissza » A hírhez kapcsolódik »

Partnereink
Dokumentumok
MTV2 nézői telefonok:

Garai Gabriella: Zoltán Erikát szeretné látni-hallani. Petróné 86o-387 Kudlik Júliától kérdezei: látta a tv II-ben az aranysipkás szakácsverseny győzteseit. Azt szeretné tudni, hogy mi volt az, amit az egyik szakács mondott, hogy csülköt- e vagy lábszárat főz még bele az ételbe, amitől olyan finom. Ha lehet ismételjék meg. Név és szám nélkül: Addig nem lesz Magyarországon reform, amig a kommunisták, a munkásőrök és a többi sztálinista fegyveres testület uralkodik.
III/III-as jelentés az FKgP pártlapjáról az Atheneaum Nyomdában

890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA

Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)

Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
mti.hu Impresszum
Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fentartva.
WEB10BUD