Rendszerváltás és az MTI

	A dacos Magyarország - 1. folyt.
1985 és 1988, vagyis a legutóbbi pártkongresszus és a pártértekezlet között, a teljes felső vezetést kicserélték. A jelenlegi Politikai Bizottságnak egyetlen tagja sem tartozott ehhez a testülethez 1985 márciusa előtt. Ez a fejlemény igazolta - gyorsabban, mint ahogy vártam - azt a véleményt, mely szerint a kádárizmust késői szakaszában egyre több veszély fenyegeti, hogy a gazdasági pangásból a nemzedékváltás következtében mély bizalmi válságba csúszik bele. Az idős Kádár válságstábja először a beavatottaknak, majd a válság hónapjában, májusban az egész világ tudtára adta, hogy ez az ellentmondásos rendszer eddig összegyűjtött erkölcsi, politikai tőkéjét elfogyasztotta. Erre a jelenségre érvényes Paul Valery megállapítása a hatalom gyakorlásáról: "minden uralkodó tudja, hogy milyen törékeny az uralkodók tekintélye, csak épp saját magára vonatkoztatva felejti el ezt." A következőkben a szerző leírja, miként sikerült Kádárnak a szovjet katonai erővel levert forradalom után csendes kompromisszumot létrehoznia a nép és hatalom között. A sok megpróbáltatáson keresztülment magyarok kiegyeztek a változtathatatlan realitással, és a Kádár-rendszert - mint a kisebbik rosszat - fogadták el. Lendvai Pál felhívja a figyelmet arra, hogy a néhány éve Magyarországon kibontakozott gazdasági, politikai és társadalmi válság nem érthető meg a hatalmat gyakorló pártállam vezetőinek irányítási stílusa nélkül, a történelem ugyanis nem névtelen. A Kádár-rendszer lényege szerinte az volt, hogy a váltakozó helyzetekben elsajátította a rögtönzés művészetét. De az évek során felszínre törtek a bajok. A burjánzó korrupció, az öngyilkosságok számának további emelkedése, a növekvő alkoholizmus, és nem utolsósorban a társadalmi feszültségek. A belpolitikai erjedés egyik meghatározó tényezője lett a nemzeti identitás keresése, és az aggodalom a romániai magyar kisebbség sorsáért. Közben Mihail Gorbacsov dinamikus reformirányzata új helyzetet teremtett, amelyben a majdnem 20 évvel idősebb Kádár többé már nem a stabilitás biztosítéka volt, hanem a haladás kerékkötőjének tűnt fel. Lendvai Pál így idézi, mit mondott neki Kádár időközben győztes vetélytársa: - "Korábban szükségünk volt Kádárra, hogy bennünket védelmezzen a Szovjetunió makacsságától. Napjainkban Gorbacsovra van szükségünk, hogy védelmezzen bennünket a Kádár köré gyűlt csoport mozdulatlanságától és aggályoskodásaitól." A néhány oldalas bevezető tehát kitűnő gyorsfénykép Magyarországról és a szerző alapállásáról, amelyből megítéli választott tárgyát. Első fejezetének címe: A történelem vesztese. Műfajának megfelelően riportszerűen járja be a magyar históriát. Szerencsésen a pesti Duna-part Petőfi-szobrától indul ki, és a szabadságharctól máris a jelenbe ugrunk. Mit is jelent március 15-e, a függetlenség szimbóluma a magyaroknak -, miként az elmúlt évek tüntetései úgyszólván drámaian üzenték ezt a hatalomnak és a világnak. Ezen ügyesen szőtt kalandozás során a külföldi olvasó megtudja, hogyan vette fel a kereszténységet a magyarság, vagy például mik voltak a bécsi döntések. Közben művelődéstörténetet is előad. Értesülhettünk arról, hogy a századfordulón Budapesten 39 napilap jelent meg, Bécsben 24, Londonban épp eggyel több. Talán egyetlen jelzőjét kifogásolnám, amikor a Horthy-féle háborúból való kiugrási kísérletet nemcsak dilettánsnak - amiben igaza van -, hanem operett-szerűnek is mondja. Ez dráma volt. A második fejezet címe: A magyar nacionalizmus robbanóereje. Noha megadja a szükséges tudnivalókat, ez sem iskolásfejezet. A magyar- román határon lejátszódott jelenet előkép Illyés Gyula azon emlékezetes Magyar Nemzetbeli két cikkének ismertetéséhez, amelyben elsőnek fújt nyilvánosan riadót a romániai magyar kisebbség védelmében. A fejezet teljesen naprakész - már amennyire egy könyv ilyen lehet. Hírt ad a tavaly július 27-i budapesti tömegtüntetésről is. Természetesnek kell vennünk, hogy a szerző külföldi tudósítóként hivatalos személyektől is kap, szerez információkat. Az ilyen esetekben is kiegyensúlyozott. Például közli a hivatalos szóvivő kijelentését, amely szerint a bős-nagymarosi vízlépcső építésében való részvétel javítja a Prága, illetve Pozsony-Budapest közötti viszonyt, és ezzel a szlovákiai magyar kisebbség kulturális körülményei javulnak. De ismerteti a másik, az ellenzéki véleményt is, amely azonban arról panaszkodik: a vízlépcső építése következtében az egyik magyar kisebbségi táj lakosai szétszóródnak. Az októberi forradalommal foglalkozó rész feltárja az előzményeket és a következményeket. Nem dramatizál. Vannak esetek, amikor a számok, a száraz adatok minden leírásnál megindítóbbak. 1950 és 1953 első negyedéve között - vagyis gyakorlatilag a Nagy Imre-féle kormányprogramig - 650 ezer személyt állítottak Magyarországon bíróság elé, és közülük 387 ezret elítéltek. Lendvai Pál nagyon jól látja: a mai vezetést mennyire terheli az 1956-os örökség, illetve a hivatalos történelemírás makacssága. Idézi Illyés Gyulát, aki - noha elismerő szavai voltak a Kádár-rendszerről - ezeket mondta: "A mai napig más véleményen vagyok az 1956-os eseményeket és a főszereplők magatartását latolgatva. A vita változatlan. Nagy Imrét - úgy mint mindig - tragikus, nagy személyiségnek tartom. Nem értem - miként az egész ország nem érti - tragikus sorsát, és még mindig várok, várok, vajon eljön-e az idő a magyarázatra, miért kellett neki és társainak meghalniok?" Ezzel az idézettel a szerző érzékelteti az ország általános hangulatát, és azt az akadályt, amely napjainkban is ott tornyosul a hatalom és a nép közötti őszinte párbeszéd megkezdése előtt. Külön fejezetet szentel Kádár János életútjának, nem mellőzve az andekdotikus elemeket sem. Talán ezt a részt kellett volna a leginkább átdolgoznia az első kiadásból. A Kádár-életrajz ilyen felfogása avulóban van. Kifogástalan a reformirányzat harcának felvázolása, a főbb személyiségek jellemzése. A néhánylapos szociográfiai fejezetben is a társadalmi átalakulásokat számokkal jelzi. 1960 és 1970 között mennyivel több televíziókészülékkel vagy hűtőszekrénnyel gazdagodtak a családok. Jóval bővebben szól a kisvállalkozásokról, és ezáltal tágabb ismerteteket nyújt a szocialista alapokat megőrizni kívánó, de a magángazdálkodást elősegítő politikáról és annak hatásáról. (folyt.) 1989. január 12., csütörtök
Vissza » Folytatásokkal » A hírhez kapcsolódik »