|
|
|
|
A Város-Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetségének ülése (1. rész)
|
1989. január 26., csütörtök - Műemlékvédelmi törvény megalkotását szorgalmazza a Város-Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetségének választmánya. A testület csütörtöki ülésén felszólalók különösen a helyi jelentőségű műemlék-jellegű létesítmények védelmének fontosságát hangsúlyozták, és szükségesnek tartották, hogy a tanácsok mellett a különböző állampolgári szerveződések is bekapcsolódhassanak a védetté nyilvánítási eljárásba.
A Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában megtartott tanácskozáson Csáky Csaba, a szövetség titkára elmondta: a műemlékvédelmi kérdésekről jelenleg az építésügyi törvény rendelkezik, annak néhány paragrafusa foglalkozik vele. Tudomása szerint a jogalkotási tervben szerepel a műemlékvédelem törvénybe iktatása, de nem elég hangsúlyosan. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy a műemlékvédelem ne csak az államigazgatás belügye legyen, s erre a törvény garanciákat adhat. Az anyagi feltételeken, illetve az adóformákon mindenesetre változtatni kellene, hogy a településeken több pénz maradjon a különböző adónemekből. Schéry Gábor, a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium képviselője támogatta a szövetségi elképzelést, indokoltnak tartotta, hogy magas szintű jogszabály rendezze a műemlékvédelmi kédéseket. Tisztázandónak tartotta, hogy melyek azok a szakmai területek, amelyek mindenképpen törvényi szabályozást kívánnak. A vitában felszólalók az épített környezet megóvása mellett sürgették a táji emlékek védelmét is. A műemléképületek felújításával összefüggésben szorgalmazták: az épületek renoválására vállalkozók, illetve a kivitelező szervezetek e munkára hosszabb lejáratú kölcsönt vehessenek fel, s helyzetüket kedvezőbb adózással segítség. Többen is felhívták a figyelmet: a tanácsokat semmi sem ösztönzi arra, hogy újabb épületeket nyilvánítsanak védetté, sőt anyagiak hiányában a feltárásban egyáltalán nem érdekeltek, hiszen a tatarozásra is pénzt kell előteremteni. A választmány úgy döntött, hogy a szövetség március eleji közgyűlésén megvitatják a műemlékvédelmi törvényalkotásra érkezett egyesületi javaslatokat. (folyt.köv.)
1989. január 26., csütörtök 16:02
|
Vissza »
|
|
A Város-Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetségének ülése (2. rész)
|
A testület a városok pusztuló zöld területeinek újbóli növelése érdekében - a régi gyakorlatnak megfelelően - a főkertészi ,,hivatal,, visszaállítását is javasolta az ülésen. Az egységes szakmai irányítás és felügyelet lényegesen javítana a jelenlegi helyzeten, s mivel a szövetség a társadalmi főkertészi funkció bevezetését javasolja, az intézkedésnek nem lennének anyagi vonzatai. Ennek ellenére kimondták: el kell érni, hogy a főkertész főállású, fizetett alkalmazottja legyen a tanácsnak. Fontosnak tartották azt is, hogy az új tanácstörvény rögzítse, a főkertész ne a tanács által kinevezett, hanem választott tisztségviselő legyen. (MTI)
1989. január 26., csütörtök 16:04
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|