|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolodó MTI-fotók |
|
|
|
|
1990. július 8. |
Budapest, 1990. július 8. Az egykori pesti gettó kapujának közelében avatták fel július 8-án a Magyar Zsidó Mártírok Emlékművét, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész alkotását. Az avatáson részt vett Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, Antall József miniszterelnök, Edgar M. Bronfan, a Zsidó Világkongresszus elnöke, Keller László, az Emánuel Alapítvány elnöke, Schöner Alfréd, a Rabbitanács elnöke, valamint Izrael Állam képviselői. A képen: az emlékmű avatásán. |
|
|
|
1990. július 8. |
Az egykori pesti gettó kapujának közelében avatták fel július 8-án a Magyar Zsidó Mártírok Emlékművét, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész alkotását. Az avatáson részt vett Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke, Antall József miniszterelnök, Edgar M. Bronfan, a Zsidó Világkongresszus elnöke, Keller László, az Emánuel Alapítvány elnöke, Schöner Alfréd, a Rabbitanács elnöke, valamint Izrael Állam képviselői. |
|
Kapcsolodó MTI-hírek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|