|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ felhívása
"A Szabad Demokraták Szövetségének
Kispesti Szervezete az alábbi felhívással fordul Kárpáti Ferenc
honvédelmi miniszter úrhoz:
,, A Magyar Köztársaság az idén először ünnepelheti rangjához
méltón legnagyobb nemzeti ünnepét, 1848. március 15-ét. Felkérjük
Miniszter Urat, hogy ebből az alkalomból engedélyezze, úgy a
laktanyán belül, mint kívül, hogy a Magyar Honvédség hivatásos és
sorállományú tagjai viselhessék egyenruhájukon nemzeti jelképünket:
a piros-fehér-zöld kokárdát. Intézkedését előre is megköszönve: az SZDSZ Kispesti Szervezete"
SZER, Világhíradó:
Az SZDSZ álláspontja a katolikus egyház körleveléről
"Mécs Imrétől,
az SZDSZ ügyvivőjétől, képviselőjelöltjétől, a párt most alakult
vallási és etikai tagozatának vezetőjétől kérdeztem: mi az SZDSZ
álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveléről, melyet
február 25-ikén olvastak fel a templomokban?
- A Püspöki Kar körlevele nagyrészt számunkra elfogadható.
Vannak azonban benne olyan aránytévesztések, amelyek egyrészt mint
vallását gyakorló katolikus embernek sem tetszenek, másrészt pedig
mint egy magyar párt egyik vezetőjének sem tetszenek. Ez pedig a
helyzetnek a nem felismerése arról, hogy egy rendszerváltás van
folyamatban jelenleg."
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolodó MTI-fotók |
|
|
|
|
1990. január 13. |
Budapest, 1990. január 13. Makó Imre hajlék nélküli két éve lakik a Népligetben egy bozótban felállított fóliából készült sátorban. A 32 éves férfi rokkantnyugdíjazása után került az utcára, mivel nem tudta tovább fizetni az albérletét. Azóta nyomorúságos körülmények között éli a hajléktalanok életét |
|
|
|
1990. január 13. |
Budapest, 1990. január 13. Makó Imre hajlék nélküli két éve lakik a Népligetben egy bozótban felállított fóliából készült sátorban. A 32 éves férfi rokkantnyugdíjazása után került az utcára, mivel nem tudta tovább fizetni az albérletét. Azóta nyomorúságos körülmények között éli a hajléktalanok életét. |
|
|
|
1990. január 20. |
Transzparenseken hirdetik követeléseiket a hajléktalanok a Déli pályaudvaron, ahol szünetel a pénztárforgalom. Az utasok a peronon és a vonaton - pótdíj megfizetése nélkül - válthatják meg a menetjegyet. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a hajléktalanok - csaknem százan - hosszabb ideje szállásként használják a pénztár előcsarnokát, emiatt az utasok itt nem tudnak közlekedni. A pénztárakat mindaddig zárva tartják, amíg az illetékes tanácsi szervek - a hajléktalanok követelésének megfelelően - nem gondoskodnak azok elhelyezéséről, szállásáról. |
|
|
|
1990. július 16. |
Gyerekek ebédelnek a július 16-án megnyílt váci ingyenkonyhán. A helyi Családsegítő Szolgálat szervezésében, számos intézmény és magánszemély segítségével létrehozott térítésmentes étkezdében a hajléktalanok, munkanélküliek, valamint a szociálisan rászorulók kaphatnak délben egy tál meleg ételt. |
|
|
|
1990. augusztus 11. |
Hajléktalanok pihennek az otthonban. Szegénység és hajléktalanság kialakulása Magyarországon címmel kezdődött országos konferencia augusztus 11-én a hajléktalanok budaörsi otthonában. |
|
|
|
1990. szeptember 11. |
Hajléktalan a Budaörsön január 29-én megalakult Budapest Főváros Tanácsa Hajléktalanok Rehabilitációs Otthonában. A honvédségtől kapott barakképületekben 200-250 embert szállásoltak el, közülük huszonöten tanácsi alkalmazottak, ők az otthon falai között találtak munkát. A munkaképes lakók alkalmi munkából tartják fenn magukat, s fizetik az ellátásukhoz szükséges térítést. A tél beálltával várhatóan az elesett, hajléktalan emberek száma is növekszik, s újra gondot okoz ellátásuk, elszállásolásuk. |
|
|
|
1990. október 11. |
A pályaudvarokon uralkodó állapotokról tájékozódtak október 11-re virradóan Budapesten a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek képviselői, valamint a MÁV vezetői. |
|
|
|
1990. október 19. |
A Magyar Vöröskereszt információs irodát nyitott a Keleti Pályaudvaron a hajléktalanoknak. Munkalehetőséget, szállást ajánlanak, meleg teával és zsíroskenyérrel kínálják őket. |
|
Kapcsolodó MTI-hírek |
|
|
Kapcsolódó rádióhírek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|