|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozó közleménye
"Tudomásunkra jutott, hogy az egész
országot elárasztották a Keresztény Nemzeti Unió
propagandaanyagával. Az Unió tagjaként többek között felsorolják a
Kereszténydemokrata Néppártot is. Ezennel értesítjük a tisztelt
választópolgárokat, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt nem volt és
jelenleg sem tagja semmiféle Keresztény Uniónak. Nevünk
szerepeltetése a röplapokon tudtunk nélkül történt. Nemcsak
elhatároljuk magunkat, de tiltakozunk is az ellen, hogy nevünket íly
módon propagandacélokra felhasználják.
"
SZER, Késő esti mai nap, Bárdi István:
A CIA igazgatója a KGB-ről
"A szovjet titkosszolgálat, a KGB továbbra is kifejti
aknamunkáját, és ez a jövőben is így lesz - állapította meg Webster,
a Központi Hírszerző Hivatal, a CIA igazgatója.
A peresztrojkában - mondotta Webster - mindössze annyiban
változtak a dolgok, hogy kifelé a KGB lojálisabb mezt öltött. Ez úgy
értendő, hogy most kerülik a különsen otromba, túlságosan nyílt
akciókat, nehogy feltűnést keltsenek a sajtóban. Új az is, hogy a
Szovjetunió területén a KGB mérsékelni lászik az ellenzékkel
szembeni brutalitását. Hasonló taktikaváltás tapasztalható Moszkva
szövetségeseinek, a kelet-európai országoknak a házatáján is."
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kapcsolodó MTI-fotók |
|
|
|
|
1989. november 9. |
Berlin, 1989. november 12. Berlinben a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) "államhatárának biztosítása céljából" 1961. augusztus 13-án éjjel a kelet-német néphadsereg és rendőrség egységei megszállták a szovjet zóna nyugati határát és 45 kilométer hosszúságban szögesdróttal, drótakadályokkal lezárták azt, majd falat építettek a két városrész közé. A fal rendeltetése az volt, hogy megakadályozza a kelet-német állampolgárok addigi, tömeges méretű Nyugat-Berlinbe menekülését. Az NDK határőrei 1989. november 9-ig - ekkor kezdődött meg a fal szétrombolása - 192 menekülőt lőttek le, mintegy ötezer embernek sikerült átjutnia, s körülbelül ugyanennyit fogtak el menekülés közben. A képen: bontják a falat. |
|
|
|
|
|
1989. november 9. |
Berlin, 1989. november 12. A nyugat-berlini fiatalok megrohamozták a berlini falat és felültek a tetejére. A keletnémet hatóságok múlt heti döntése után november 11 és 13 között több mint egymillió keletnémet állampolgár látogatott át Nyugat-Berlinbe. Sokan ismerőseiket, rokonaikat mentek meglátogatni, vagy egyszerűen csak sétáltak az eddig tiltott területen. |
|
|
|
1989. november 9. |
Berlin, 1989. november 12. A nyugat-berliniek spontán módon fejezik ki a véleményüket a berlini falról. A keletnémet hatóságok múlt heti döntése után november 11 és 13 között több mint egymillió keletnémet állampolgár látogatott át Nyugat-Berlinbe. Sokan ismerőseiket, rokonaikat mentek meglátogatni, vagy egyszerűen csak sétáltak az eddig tiltott területen. |
|
|
|
1989. november 9. |
Berlin, 1989. november 12. A nyugatberliniek spontán módon fejezik ki véleményüket a falról. |
|
|
|
1989. november 12. |
A Drezda-Berlin autópályán 130 km-es kocsisor áll, várva a Nyugat-Berlinbe jutást. |
|
Kapcsolodó MTI-hírek |
|
|
Kapcsolódó rádióhírek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|