|
|
|
|
Times: a ,,Hatok, levele a legkeményebb kihívás Ceausescu ellen
|
London, 1989. március 16. csütörtök (MTI-tud.) - A román Kommunista Párt hat nyugalmazott vezető személyiségének Nicolae Ceausescu elnökhöz intézett nyílt levele az eddigi legjelentősebb politikai megbélyegzése a román államfő uralmának azóta, hogy Ceausescu 1965-ben hatalomra került - állapította meg a The Times csütörtöki hírmagyarázatában. A befolyásos londoni lap hangsúlyozza: ,,a nyílt levél a Ceausescu elnök elleni kollektív tiltakozás első példája, és barométerként jelzi az irányában megmutatkozó kiábrándultság magas szintjét magában a Kommunista Pártban is.,,
Hírmagyarázatához tördelt athéni jelentésében a The Times kiemeli, hogy az egyik tekintélyes aláíró Görögországban élő azonos nevű 44 éves fia, Gheorghe Apostol, nagyon nyugtalan apja sorsa miatt. Az ifjabb Gheorghe Apostol, aki családjával együtt hat hónappal ezelőtt kapott menedéket Görögországban, elmondta a The Times athéni tudósítójának: ismételten próbálta telefonon felhívni édesapja bukaresti lakását, de a szám nem válaszol. Attól tart, hogy apját háziőrizetben tartják. A The Times elemzője szerint igaz ugyan, hogy a ,,Hatok,, többsége a régi vezető gárda Moszkva-barát szárnyához tartozik - egyebek között ezért mozdította el őket Ceausescu elnök -, de ebből nem következik, hogy fellépésük moszkvai ihletésű lenne. - Úgy tűnik írja -, hogy a csoport titkári szerepét Silviu Brucan professzor, a Scinteia volt főszerkesztője tölti be, amire a nyugaton és a Szovjetunióban egyaránt meglevő jó kapcsolatai kiváltképpen alkalmassá teszik. Brucan professzor most igazolva érezheti magát, mivel 1987. novemberében magányosan közzétett első tiltakozó nyílt levelében megjósolta, hogy ,,az elnyomás politikája csakis teljes elszigetelődéshez vezethet,,. A The Times szerint könnyen lehetséges, hogy a ,,Hatok,, nyílt levelének ihletése magának a Központi Bizottságnak a szolgáló tagjai köréből, sőt, esetleg a Politikai Bizottságból is eredhet. Hozzáfűzi azonban, hogy kockázatos lenne spekulációkba bocsátkozni az ilyen magas szinten esetleg érintettek kilétéről.+++
1989. március 16., csütörtök 13:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|