|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Futás az újévbe
|
1990. december 26. szerda (MTI) - Lassan már hagyománnyá válik, hogy szilveszter éjszakáján a mozogni vágyók utcai futóversennyel köszönthetik az új évet. Nem lesz ez másként idén sem, amikor is a Hungária Biztosító támogatásával december 31-én 23.58 órakor indul a mezőny a Körcsarnok elöl, és már január elsején érkezik célba a Budapest Sportcsarnoknál.
A 3.5 km-es távú viadal főnyereménye egy Lada személygépkocsi lesz, de a győztesen kívül mások is jól járhatnak, a résztvevők között ugyanis értékes ajándékokat sorsolnak ki.
A szilveszteri futásra jelentkezni 199 forint ellenében december 27-29. között a Budapest Sportcsarnok B-oldali pénztáránál, vagy a verseny napján a helyszínen 22.30 óráig lehet. Az első ezer nevező indulhat a versenyen, majd ugyanők részesei lehetnek a főváros nagyszabású szilveszteri rendezvénysorozatának is.
A futásról, amelyre a sportszerető amatőröket a legjobb magyar atléták invitálják meg a Képes Sport hasábjain, a TeleSport első januári adása is beszámol.+++
1990. december 26., szerda 19:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|