|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Karácsonyig döntenek az uránbányák sorsáról ... (2.rész)
|
A miniszter kifejtette, hogy álláspontja szerint nem az a kérdés, hogy a bányát bezárják-e vagy sem, hanem az, hogy az állam vállalja-e a fennmaradáshoz szükséges dotációt. A jövő csütörtöki kormányülésen előterjesztendő kérdésről szólva elmondta, hogy a pillanatnyilag nyomott nemzetközi áraknál magasabb, kilogrammonként hatvan dolláros mecseki uránárat dotációval, védővámmal, esetleg behozatali korlátozással lehet fenntartani.
A miniszter szóba hozta a megfelelő adottságu bányatérségek hulladékelhelyezésre történő hasznosításának lehetőségét. A bányászok szerint a veszélyes hulladékok biztonságos tárolásának ügyében is kormányzati döntésre lesz szükség.
A bányászok kérték a minisztert, hogy támogassa a vállalat fennmaradását, és kérték, hogy ellenkező döntés esetén részesülhessenek az előző kormány által elfogadott humáncsomag előnyeiből. Amennyiben elesnének e lehetőségtől, nemzetközi kapcsolataikat is felhasználják a tiltakozásra.
Bod Péter Ákos az MTI munkatársának kérdésére elmondta, hogy a kormány ülésén a vállalat fennmaradását támogató előterjesztést tesz.
A miniszter a Mecseki Szénbányák pécsi központjában a bányamedence másik nagyvállalatának képviselőivel is találkozott. Csethe András vezérigazgató a minisztert tájékoztatva elmondta, hogy a vállalat a jövő év első negyedében öncsődöt lesz kénytelen bejelenteni, mert - bár túlteljesítette hároméves szanálásának feltételeit - a sorbanállások miatt egymilliárd forintja hiányzik, vagyonát jelzálogosították. Az ipari miniszter a szénárak januárra tervezett rendezését firtató kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az árakat az energiahordozók fütőegyenértékre vetített világpiaci árának kell meghatároznia. Elképzelhető, hogy a nehéz geológiai viszonyok mellett folytatott mecseki kőszénbányászat nem lesz versenyképes a világpiaci árakkal, de azok emelése vagy mérséklése nem a kormány dolga - szögezte le a miniszter. Mint mondta, az energetikai függetlenség kivánatos cél, de elérésének is ára van. Reszler Zoltán a Komló bányaüzem vezetője szerint a jelenlegi helyzetben a szénár támogatása, protekcionista gazdaságpolitika, vagy a külföldi szenek vámolása segíthetne a vállalaton.
Az ipari és kereskedelmi miniszter délután előadást tartott a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem közgazdaságtudományi karán. Tényekkel cáfolta azt a vádat, hogy a kormány nem elég vállalkozásbarát. Mint elmondotta, az ötvennél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató magánvállalkozások száma az év első kilenc hónapjában 1913-ról 4772-re nőtt. (MTI)
1990. december 12., szerda 18:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|