|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése (2. rész)
|
A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a testület döntött arról, hogy a főpolgármester fizetése a miniszteri munkabér 100 százaléka, azaz 65 ezer forint lesz. Ezt követte a főpolgármester jelölése, s ennek során csak Demszky Gáborra érkezett javaslat, így csak az ő neve került fel a listára.
Nem sokkal 11.30 óra után a képviselőtestület korelnöke ismertette a szavazás eredményét. Eszerint a 88 fős képviselőtestületből eddig megválasztott 87 tag közül 84-en szavaztak. Közülük 52-en Demszky Gáborra adták voksukat, így mától a 38 éves, jogi végzettségű politikus lett Budapest főpolgármestere. Demszky Gábor eskütétele után rövid beszédében szólt arról, hogy a főváros vezetése a jövőben minden döntést az érintettekkel és az érdekeltekkel történt előzetes megbeszélés után kíván meghozni. Munkájukat egyébként határozottan és nagy fokú sajtónyilvánosság mellett akarják végezni. Egyúttal hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a fővárosi önkormányzat tevékenységében pártállástól függetlenül a szakértelem és a hivatásbeli lelkiismeret elsődlegességére kell törekedni, a politikai megfontolások csak másodlagosak lehetnek.
A legsürgősebb feladatok között említette Demszky Gábor a humánus gondoskodásra szoruló rétegek, különösen a hajléktalanok támogatását. Az elmúlt krízishétvége eseményeire utalva a főpolgármester köszönetét fejezte ki a Városháza és a fővárosi közüzemek dolgozóinak, valamint a budapesti rendőröknek azért a helytállásért, amellyel a válság ellenére is működtették a várost.
A főpolgármester megválasztását követően az alakuló ülés szinte azonnal munkajellegű tanácskozássá változott. Több órás - itt-ott pártpolitikai villongásoktól sem mentes - ügyrendi vita során végül is sikerült számos fontos érdemi kérdésben, valamint a testület munkáját és a főváros életét érintő ügyben megállapodni.
Így abban is, hogy egy 9 fős ügyrendi bizottságot hoztak létre a közgyűlés ideiglenes ügyrendjének elkészítésére. Megbízták a főpolgármestert azzal, hogy írja ki a főjegyzői állásra vonatkozó pályázatot úgy, hogy a munkakör legkésőbb január 15-ig betölthető legyen. Ugyancsak a főpolgármester feladata, hogy a városházi irányítás alá tartozó valamennyi vállalatnál megbízza a felügyelő bizottsági tagokat. Több mint egyórás vita után döntöttek arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés legközelebbi ülését november 15-én, csütörtökön tartják. Ezt követően újabb vita alakult ki a hajléktalanok helyzetére vonatkozó fővárosi elképzelésekről. Végül is úgy foglaltak állást, hogy az e kérdéskörben készült előterjesztést a következő testületi ülésen vitatják meg. (folyt. köv.)
1990. október 31., szerda 18:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|