|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Taxis tiltakozás - Pártok, szervezetek véleménye (4. rész)
|
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt felhívással fordult a lakossághoz, amelyben kifejezésre juttatta azt a véleményét: a parlamenti választások során egyes politikai pártok által mutatott túlhajtott szovjetellenesség, a parlament és a kormány koncepció nélküli, ellentmondásos gazdaságpolitikája tovább fokozta, illetve felgyorsította a nemzetgazdaság leépülését. Ezért azonnali, hatásos intézkedéseket követel a párt. Ezek között szerepel, hogy egy nemzeti összefogásra épülő, széles parlamenti többséggel rendelkező koalíciós kormány alakuljon, amely képes lehet a gazdaságot a válságból kivezetni. Szorgalmazza mielőbbi kormányszintű tárgyalások megkezdését a Szovjetunióval a szovjet-magyar gazdasági kapcsolatok Magyarország számára hátrányos alakulásának megszüntetése érdekében. Sürgeti, hogy a kormány dolgozzon ki szociális csomagtervet a veszélyeztetett rétegek védelmében, az elkerülhetetlen áremelések ellensúlyozására.
A párt szolidaritásáról biztosítva az áremelés ellen fellépő szervezett megmozdulások résztvevőit, arra kér mindenkit, hogy véleménynyilvánításuk maradjon a törvényes keretek között, mert minden radikális és szélsőséges megmozdulás következménye beláthatatlan lenne.
A Független Rendőrszakszervezet is azonosult - érzelmileg - a demonstrációban résztvevőkkel. A lakosság érdekében azonban szükségesnek tartja, hogy a rendőrség mindent megtegyen a közrend, a közbiztonság fenntartása érdekében. Úgy ítéli meg, hogy a helyzet kialakulásáért a felelősség a döntéshozókat terheli.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete is egyetértett a kormányintézkedés elleni demonstráció céljaival. Álláspontja szerint az áremelés szükséges, de megvalósításának módja elfogadhatatlan.
A Kommunális Dolgozók Szakszervezete a kommunális szolgáltatásban dolgozó 70 ezer munkavállalója nevében fejezte ki felháborodását az áremelés miatt. A szakszervezet megítélése szerint az áremelés nemcsak dolgozóik életkörülményeinek további romlását eredményezi, hanem munkahelyük megtartását, s így a lakosság ellátását is veszélyezteti. Megnehezíti a most megválasztott önkormányzatok tevékenységét.
A Textilipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége állásfoglalásában az iparág mintegy 100 ezer szervezett dolgozója nevében szögezte le: a bérből és fizetésből élők elviselhetetlennek érzik a kormány intézkedéseit, amelyek egyre több félelmet és feszültséget eredményeznek. (folyt.köv.)
1990. október 26., péntek 17:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|