|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
OTSH és MOB: közös állásfoglalás ... (2. rész)
|
Az Országos Testnevelési és Sporthivatal a Magyar Olimpiai Bizottsággal karöltve - a szövetség önkormányzatát tiszteletben tartva - azzal a felhívással fordul a Magyar Úszó Szövetség valamennyi tagjához, hogy a soron következő közgyűlésükön mindezeket mérlegeljék és döntéseik meghozatalánál vegyék figyelembe.
Úszósportunk fontos megméretés előtt áll, 1991 januárjában úszó, műugró és vízilabda világbajnokságra kerül sor, ahol elengedhetetlen, hogy az úszósportág egységes csapattal, jól felkészülten, az egész úszótársadalom támogatását maga mögött érezve jelenjen meg a nemzetközi vetélkedőn. Az 1992-es barcelonai olimpia előtt ez az utolsó alkalom és lehetőség az igazi megméretésre.
Az Országos Testnevelési és Sporthivatal és a Magyar Olimpiai Bizottság készen áll arra, hogy akár személyes közreműködéssel is hozzájáruljon a sportágon belüli eltérő vélemények és érdekek egyeztetéséhez, az ellentétek tárgyalásos rendezéséhez, az egységes, az úszósport egészének érdekeit hasznosan és jól képviselő szövetség kialakításához.,,
x x x
(folyt.köv.)
1990. október 5., péntek 16:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|