|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Maradona gyakorlatilag játékra kész (1. rész)
|
Jancsó Kornél, az MTI kiküldött munkatársa jelenti:
1990. szeptember 18. kedd (MTI) - Egyórás késés, s éppen egy labdarugó mérkőzés idejének megfelelő repülőút után kedden délelőtt megérkezett Nápolyba az Ú. Dózsa csapata, amely szerdán 20.30 órakor BEK-találkozó keretében ütközik meg a San Paolo stadionban a dél-olasz kikötőváros világhírű együttesével, az SSC Napolival.
A magyar futballisták érezhetően lámpalázasan, jól vagy kevésbé jól palástolt izgatottsággal készültek az első fordulóbeli bemutatkozásra. A feszélyezettség érthető, elvégre a Megyeri útiak a nemzetközi fociélet szűk elitjéhez tartozó, nagytudású, és több ,,súlycsoporttal,, erősebb itáliai gárdához jöttek vendégségbe, amely cseppet sem ígérkezett barátinak.
- A Napoli egy vérbeli proficsapat, teletűzdelve igazi sztárokkal, mint amilyen Maradona, Careca, Alemao, de Napoli, de tán az egész együttest felsorolhatnám - mondta a profi világba már belekóstolt Fitos József, aki még a leghiggadtabbnak tűnt az újpestiek közül. Pedig neki is volna oka az ijedelemre, hiszen Kovács Ferenc mesteredző Antonio Carecának, az ellenfél egyik legveszedelmesebb játékosának, a rendkívüli módon ,,hálóérzékeny,, brazil centernek az őrizetét bízta rá.
- Remélem meg tudok birkózni a feladattal, de nem lesz könnyű... - vélekedett a korábbi válogatott középpályás, aki egyébiránt a tippeléstől sem zárkózott el. - A Napoli annyival jobb csapat, hogy keresnivalónk nemigen lehet ellene. Nem is olyan rég volt, hogy a Juventust is 5:1-re ,,lemosta,,. Remélem, mi négy gólnál nem kapunk többet...
Véleményével nem állt egyedül, a magyar újságírók is az Ú. Dózsa sima vereségét jósolták, eltérés jószerével csak abban volt, hogy a derülátóbbak a 3:0-ás, a kevésbé optimisták a 4:0-ás hazai győzelmet ,,előlegeztek meg,,. (folyt.köv.)
1990. szeptember 18., kedd 17:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|