|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
The Times: erdélyi menekültek
|
London, 1990. április 16. hétfő (MTI-TUD) - Erdélyi magyar
menekültek újabb hullámának érkezéséről számolt be hajdúszoboszlói
jelentésében Ernest Beck, a The Times budapesti tudósítója. Kiemeli,
hogy a földművelők és kétkezi munkások közül kikerült korábbi
menekültekkel ellentétben most az erdélyi magyar értelmiség
képviselői jönnek, naponta legalább ötvenen.
A románok azt állítják, hogy normalizálódott a helyzet, de az érkezők elbeszélése szerint még a Ceausescu-rezsim legsötétebb napjaiban sem volt ennyire erős a magyarellenesség - nyilatkozta Patakvölgyi Rudolf, a hajdúszoboszlói fogadó-központ igazgatója a brit tudósítónak.
,,Saját gépkocsijukon, érvényes útlevéllel orvosok, jogászok, pedagógusok, szakmunkások érkeznek, akik biztos állást, viszonylagos gazdasági jólétet hagynak hátra, hogy ott kezdejenek új életet, ahol zaklatás nélkül beszélhetik saját nyelvüket,, - jegyzi meg Ernest Beck. A tudósító megállapítja, hogy a menekültek nyugtalanító pénzügyi és gazdasági probléma elé állítják Magyarország új kormányát. Jeszenszky Géza, a Magyar Demokrata Fórum külpolitikai szakértője, aki valószínűleg az új kormány külügyminisztere lesz, hangoztatja, hogy Magyarországnak nincs ,erkölcsi joga, az exódus megállítására és miközben menedéket és védelmet nyújt, tartózkodnia kell Románia belügyeibe való beavatkozástól - írja a The Times tudósítója. +++
1990. április 16., hétfő 14:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|