|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
The Independent: Antall-interjú (2.rész)
|
- Mindazonáltal a Magyar Demokrata Fórum az európai demokratikus unióhoz óhajt tartozni, amely kereszténydemokratákat, Gaulle-istákat és a brit konzervatívokat tömöríti. Ezek szövetségeseink. A fő dolog az, hogy nincs semmiféle közösségünk a szociáldemokratákkal - hangoztatta Antall József. Nyomatékosan hozzátette:
- Nem vagyunk nacionalisták. A Magyar Demokrata Fórum semmivel sem inkább nemzeti-hajlamú, mint a brit konzervatív párt, vagy a francia Gaulle-isták. Ámde tény, hogy egy kis nemzet egy nagyobbnál mindig erősebb hangsúlyt helyez nemzeti értékeire. S egy olyan ország, amely nem vívott ki függetlenséget, nagyobb nyomatékot ad ezeknek, mint egy független (ország). Mi csak azt mondjuk, hogy a nemzeti értékeket fontosnak tartjuk, még a XX. század végén is.
- Három tényezőt kell figyelembevenni. Elsőként geopolitikai helyzetünket. Másodszor azt, hogy évszázadokon át nem voltunk függetlenek - nem vagyunk inkább nemzeti-hajlamúak, mint a litvánok, a lettek, vagy a lengyelek. A harmadik tényező az, hogy Magyarország különleges helyzetben van, mivel a magyarok egyharmada határainkon kívül él. Következésképpen a nemzeti hovatartozás rendkívül fontos. Ez kifejeződik a magyar kultúrában, irodalomban. De semmi köze a jobboldali szélsőségességhez, nacionalizmushoz és legkevésbé függ össze antiszemitizmussal, vagy fajgyűlölettel.
A The Independent tudósítója megírta, hogy az Antall-család egyik legmegbecsültebb kincse egy Alexander tábornagy aláírásával ellátott oklevél, amely köszönetet mond idősebb Antall Józsefnek, amiért a háború alatt zsidókat, lengyeleket és fogságba esett szövetséges katonákat mentett ki a nácik karmaiból. ,,Jutalma a Gestapo börtönén túlmenően az volt, hogy mielőtt a kommunisták elbocsátották volna, két évig helye volt a kormányban,, - jegyezte meg Karacs Imre.
- Célom az, hogy a magyar hagyományokra alapozott és az európai kereszténydemokrata és néppártokkal szövetséges modern európai centrista párttá szervezzem a Magyar Demokrata Fórumot - mondta végezetül a The Independent tudósítójának adott nyilatkozatában Antall József. +++
1990. április 4., szerda 16:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|