|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ és a Fidesz együttműködik a választások második
fordulójában
|
1990. március 29., csütörtök - A Szabad Demokraták
Szövetségének ügyvivői testülete és a Fidesz választmánya szerda
esti megbeszélésén az egész országra kiterjedő megállapodást kötött
a választások második fordulójában való együttműködésről - közölte
be Kis János megbízott pártelnök az SZDSZ csütörtöki
sajtótájékoztatóján. A megállapodás értelmében a Fidesz és az SZDSZ
kölcsönösen léptet vissza jelölteket, illetve támogatja a másik
jelöltjét az április 8-ai második fordulóban.
A konkrétumokra térve Kis János elmondta: a főváros XI. kerületében Hack Péter (SZDSZ) visszalép Fodor Gábor (Fidesz), míg Deutsch Tamás (Fidesz) Kőszeg Ferenc (SZDSZ) javára. Ugyancsak Budapesten az SZDSZ visszalépteti Szabó Miklóst, illetve Béki Gabriellát a fideszes Orbán Viktor, illetőleg Németh Zsolt javára. A többi budapesti választókerületben a még versenyben lévő Fidesz-jelöltek lépnek vissza, s itt a Fidesz az SZDSZ jelöltjeit támogatja majd. Vidéken a szabad demokraták visszaléptetik jelöltjeiket Sopronban és Ózdon, ezeken a helyeken Szájer József, illetőleg Mészáros Miklós (Fidesz) végzett az élen az első fordulóban. Több helyen pedig a Fidesz lépteti majd vissza jelöltjét. Az április 8-ai szavazás előtt az SZDSZ és a Fidesz helyi szervezetei közös kampányt folytatnak, amelynek során tudatosítják, hogy az adott választókerületben az SZDSZ jelöltjét a Fidesz is támogatja, illetve fordítva.
A Szabad Demokraták Szövetségének helyi szervezetei több megyében - köztük Békésben, Bács-Kiskunban és Hajdú-Biharban - előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Független Kisgazdapárt helyi szervezeteivel a második fordulóban való együttműködésről.
Kis János röviden reagált az MDF szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, Tamás Gáspár Miklós személyét érintő kijelentésre. Közölte: Antall József állításával ellentétben az SZDSZ ügyvivője sohasem volt kommunista.
A választások második fordulójának esélyeivel kapcsolatban az SZDSZ képviselői kifejtették: egyelőre nem lehet megjósolni miként alakul az SZDSZ-re és az MDF-re leadott szavazatok aránya, ám változatlanul bíznak abban, hogy sikerül megelőzniük az MDF-et. (MTI)
1990. március 29., csütörtök 15:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|