|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ választási nagygyűlés Sopronban
|
1990. március 23., péntek - Az SZDSZ választási nagygyűlést
tartott pénteken a soproni Petőfi téren. A gyűlés szónoka Kis János,
az SZDSZ megbízott elnöke kifejtette: az új parlament, az új kormány
megalakulása után Magyarország végérvényesen kinyilvánítja
függetlenségét. Az SZDSZ szerint Magyarországnak nem kell kilépnie a
Varsói Szerződésből, mert a Nagy Imre kormány 1956. november 1-jei
nyilatkozatával ezt már megtette, ezért a Szabad Demokraták
javasolni fogják az új parlamentnek, hogy ezt a nyilatkozatot emelje
törvényerőre. Az előadó rámutatott: a Németh-kormány előnytelen
feltételekkel kötött szerződést a szovjet csapatok távozásáról,
ahhoz kellett volna ragaszkodnia, hogy a Szovjetunió ismerje el a
szovjet csapatok itt-tartózkodásának jogtalanságát.
A továbbiakban kifejtette: az SZDSZ nem lép be olyan kormányba, amelynek a volt állampárt bármely utódpártja részese lenne. (MTI)
1990. március 23., péntek 19:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|