|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Kelet-európai szolidaritás - konferencia (2. rész)
|
Többen emlékeztettek arra, hogy a közép-kelet-európai térség stabilitása a történelem folyamán alapvetően mindig három nagyhatalomtól, Németországtól, Oroszországtól és a Habsburg-monarchiától függött. Egyöntetű vélemény szerint a Monarchia nem állítható vissza, ugyanakkor néhányan azon elképzelésüket hangoztatták, hogy annak valamilyen funkcionális helyettesítésére szükség lenne. Ennek jegyében fogalmazódott meg egy esetleges észak-déli (Lengyelországtól Bulgáriáig terjedő) tengely kialakításának gondolata. Egyes felszólalások szerint az ebben a körben elhelyezkedő államok laza szövetsége, külpolitikailag összehangolt fellépése megkönnyíthetné a térség országainak integrálódását az egységes Európába. Konrád György a közös fellépés szükségességét azzal támasztotta alá, hogy ily módon nagyobb az esély az európai integráció vérkeringésébe való bejutásra. Rámutatott arra is, hogy az európai egyesült államok elsőként a kultúrában teremthető meg. A nukleáris hatalmak jelenlegi fejlettsége kapcsán leszögezte: a NATO gyors felszámolásának esetleges követelése illuzórikus.
A tanácskozáson megkülönböztetett figyelmet kapott a kisebbségek kérdése. Többen is megfogalmazták: a térség országai nagyobb ,,ellenséggel,, mint a nacionalizmus, nemigen állhatnak szemben. Dan Petrescu a nemzetiségi kérdés megoldása egyik kulcsaként említette, a térség országait elválasztó határok formálissá válását, mert mint mondotta: ,,az elzártság megakadályozza a népek egymásra találását,,. Kis János azt hangsúlyozta: a határok csak akkor lesznek változtathatatlanok, ha elvesztik jelentőségüket. Ehhez pedig nemcsak az szükséges, hogy ,,átjárhatók,, legyenek, hanem az is, hogy a térség országaiban élő nemzetiségiek számára mindegy legyen, hol élnek. Vagyis a nemzetiségiek mindenütt rendelkezzenek olyan jogokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy államuk lojális polgáraként méltósággal éljenek. Zbigniew Bujak - aki egyébként a lengyel Báthory Alapítvány elnöke - elmondta: ősszel Bécsben konferenciát rendeznek, s ezen elsősorban arra keresnek választ, hogy milyen jogokat szükséges adni a kisebbségeknek. Ennek megszervezéséhez kérte a résztvevők segítségét. (folyt. köv.)
1990. március 3., szombat 21:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|