|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ választási kampányindító nagygyűlése Nyíregyházán (2.
rész)
|
A lehetséges független koalíciós partnerek között említette a Magyar Demokrata Fórumot is, de hangsúlyozta: az MDF-nek el kell határolnia magát egyik vezetője, Csurka István legutóbbi, a rádió Vasárnapi Újságában elhangzott nyilatkozatától. A volt MSZMP utódpártjaival és a Hazafias Választási Koalícióval viszont semmilyen kapcsolatra sem hajlandók.
Kis János egy másik kérdezőnek válaszolva elmondta: pártja szükségesnek ítéli, hogy a volt MSZMP régi vezetőinek komoly és konzekvenciákkal járó elszámoltatására sor kerüljön. Az egykori párthatásköri listán szereplők is adjanak vagyonnyilatkozatot, és amennyiben megnyugtató módon nem tudnak javaikkal elszámolni, vagyonukat el kell kobozni. Hangsúlyozta: szükség van a gazdasági terület jó néhány volt és jelenlegi vezetőjének az elszámoltatására is.
Az SZDSZ országos tanácsának tagjai szombaton Nyíregyházán kívül Kisvárdán és Nyírbátorban is találkoztak a választópolgárokkal, vasárnap pedig Fehérgyarmaton és Mátészalkán tartanak nagygyűlést. (MTI)
1990. február 3., szombat 21:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|