|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Éleződik a hatalom-ellenzék vita Bulgáriában (2.rész)
|
,,A román nép tragédiája - hangzik a továbbiakban az ellenzéki szakszervezet nyilatkozata - azt mutatta meg újra, hová vezethet a hatalom monopóliuma. Az egypártrendszer teremti meg a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom egy olyan szűk csoport kezében történő összevonását, amely azt a képtelen ambíciót táplálja, hogy a nép politikai érdekeinek egyetlen képviselője legyen. Az a lecke, amelyet ezekben a napokban Romániától kapunk, lecke a Bolgár Kommunista Párt számára is, melyben a megbuktatott diktátor, Zsivkov nem kevés potenciális kommandója rejtőzik. Ebben az értelemben teljesen egyetértünk a BKP Központi Bizottsága nyilatkozatának befejező soraival, amelyekben hangsúlyt kap: túlságosan fontos a számunkra Bulgária ahhoz, hogy bárkinek is megengedjük, felelőtlen játékot űzzön sorsával,, - hangoztatja a Podkrepa. A régi struktúrák egyébként országszerte kísérletet tesznek a nép felsorakoztatására a BKP KB-nak a Podkrepát elítélő nyilatkozata mellett. A szófiai rádió kedd reggeli adása szerint Vidinben azon a címen hívott össze nagygyűlést a helyi pártvezetés, hogy elítéljék Ceausescu véres diktatúráját, ám az összegyűlteknek a független szervezetek elleni kirohanásokat kellett hallgatniuk. Az ilyen szónokokat kifütyülték... Ugyancsak a rádióban fogalmazta meg a BKP nyilatkozatával ellentétes véleményét Anzsel Vagenstajn neves filmrendező, egyébként a BKP tagja, aki szerint a KB régi és már elvetett zsivkovista fogást alkalmazva akarja megfélemlíteni a közvéleményt. Dr. Petar Beron, a Bolgár Demokratikus Erők Szövetsége koordinációs tanácsának titkára, az Ökoglasznoszt egyik vezetője visszautasította - ugyancsak a rádióban - azt a kifogást, hogy ne kívülállók szabják meg egy pártnak, miként és mikor újítsa meg saját struktúráit. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a párt az egész társadalom, a pártonkívüliek irányításának a megvalósítója is, ezért mindenkinek köze van hozzá. Mind Vagenstajn, mind Beron hangsúlyozták: a totalitárius rendszer Bulgáriában igenis érintetlen, különösen a vidéken, eddig mindössze néhány személycsere történt. +++
1989. december 26., kedd 11:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|