|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Döntött a nép - A szabad demokraták ügyvivőinek nyilatkozata (1. rész) (OS)
|
1989. november 29., szerda - A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testülete zárónyilatkozatot bocsátott ki a november 26-án megrendezett népszavazásról. ,,Az állampolgári öntudat, a haza sorsa iránti felelősségérzet erősebbnek bizonyult a közönyre játszó propagandánál, a megtévesztésnél és a közhivatalok által emelt akadályoknál. A választópolgárok meggyőző többsége november 26-án elment szavazni. A népszavazás új helyzetet teremtett, mindenekelőtt azzal, hogy feloldotta a közvélemény félelmi görcseit. A közvéleményt a hallgatag többséggel riogatták. A népszavazás bebizonyította, hogy a többség nem hallgatag. Van politikai akarata, s azt nem az utcán, hanem a szavazófülkékben kívánja érvényesíteni. A közvéleményt a szerveződő Grósz-párt tömegeivel riogatták. A népszavazás elsöpörte az MSZMP ,,négy nem,,-jét; bebizonyította, hogy a múlt pártjának nincsenek tömegei. A közvéleményt azzal ijesztgették, hogy a magyar társadalom a végsőkig megosztott. A népszavazás bebizonyította, hogy az alapkérdésekben a társadalom egységes. Ez még az első kérdés esetében is igaz, hiszen a ,,nem,,-mel szavazók döntő többsége nem az elnökválasztás elhalasztása ellen, hanem a közvetlen elnökválasztás mellett szavazott. A közvéleményt komolyan aggasztotta, hogy a politikai kibontakozás mellékes csatározásokba fulladhat, s mire a parlamenti választásokig eljutunk, már késő lesz. A népszavazás, az elnökválasztás elhalasztásával, megnyitotta az utat a szabad parlamenti választások gyors megrendezése előtt. A legfontosabb most az, hogy az Országgyűlés még december 18-án oszlassa fel önmagát, és március második felére írják ki a választásokat. A nép november 26-án kinyilvánította, hogy azonnali rendszerváltást akar, és mindenfajta hatalomátmentési kísérletet elutasít. A népakarattal játszani nem szabad. A választások nyugodt előkészítéséhez szükség van arra is, hogy a népszavazás mind a négy ,,igen,,-jének maradéktalanul érvényt szerezzenek. (folyt. köv.)
1989. november 29., szerda 17:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|