|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
- Új konszenzusra van szükség Magyarországon - 4. folyt.
|
- És végül: egy ilyen szoros eredmény után is olyan eredmény, ami tulajdonképpen egy kicsit váratlan azért. Várható, hogy nagy tárgyalások lesznek, egyeztetések, esetleg új szövetségek alakítására alkudozások lesznek? - Igen, az alkudozások már a népszavazást megelőzően megindultak. És tulajdonképpen a parlamenti sajtótájékoztatókon két hatalmi centrum, két koalíció képe derengett fel az érdeklődők előtt: egy úgynevezett nagykoalícióé - amelyben a Hazafias Népfront, a Magyar Szocialista Párt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Néppárt venne részt - és az úgynevezett kiskoalíció, amelyben az előbb említett három szervezet tagjai kapnának helyet. Tehát úgy tűnik, hogy polarizálódott az ellenezék is - és ez bizonyos mértékben még bonyolultabbá teszi a magyar közéletet, a magyar politikai életet. Hiszen ha most egy tárgyalássorozat indul - például az elnökválasztás időpontjáról, ami azt hiszem, hogy szükségszerű - akkor már nem egy egységes ellenzékkel szemben tárgyal a kormány, illetve a parlament, hanem egy igenis megosztott, érdekektől szabdalt ellenzékkel kell leülnie tárgyalni. +++
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|