|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Reformpárti est - Nagygyűlés
|
1989. szeptember 21., csütörtök - Nyers Rezső, az MSZMP elnöke volt az idei reformpárti estet megnyitó nagygyűlés szónoka. Mint ismeretes, a reformpárti est idei rendezvényének szervezésére a Baloldali Ifjúsági Társulás, valamint a Műegyetemi Mozgalom a Modern Magyarországért egy esztendő múltán azért vállalkozott, hogy ugyanazokat a politikusokat, politológusokat, történészeket, akik tavaly arra a kérdésre válaszoltak, hol tévesztettünk utat, most arról faggassák: találtunk-e kiutat az eltelt idő alatt. Nyers Rezső csütörtökön a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában arról szólt elsősorban, hogy milyen változások zajlottak le az elmúlt időszakban, hol tart ma Magyarországon az átalakulási folyamat, és milyen feltételek szükségesek a demokratikus fejlődés sikeres megvalósításához. Hangsúlyozta, hogy mindazoknak, akik a korábbi monolitikus, bürokratikus hatalmat és annak intézményi rendszerét bírálták, most össze kell fogniuk, legalábbis utitársakká kell válniuk, mert ha egymás ellen feszülnek, ha csak a számonkérő szerepét vállalják, akkor a jövőt veszélyeztetik. Az utitársak között ott kell lennie az ifjúságnak is, amely nagy akaraterővel rendelkezik. Ha a fiatalok akaratereje józan ésszel és megfontolással is párosul, eredményesen járulhatnak hozzá a demokráciáért folyó küzdelem sikeréhez - hangsúlyozta. (MTI)
1989. szeptember 21., csütörtök 19:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|