|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Világklasszisok Balatonfüreden
|
1989. szeptember 18. hétfő (MTI) - Lejárt a 470-es vitorlás Európa-bajnokság nevezési határideje, végleges listával mégsem szolgálhatott Starnfeld Iván, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. - Igaz, hogy szeptember 15. volt az eredeti határidő, de a végleges, névszerinti indulólista valószinüleg csak az utolsó pillanatban válik ismertté - nyilatkozta az MTI munkatársának. Ha egyszer lejárt a nevezési határidő, akkor ez hogyan lehetséges? - Egy-egy országnak megvan a kvótája, és azon belül úgy variálnak, ahogy akarnak. Sok helyütt még az utolsó heti versenyeredményeket is figyelembe veszik a válogatásnál, hogy az éppen legjobb formában lévő egységeket indíthassák. Annyi bizonyos, hogy összesen 23 ország 83 hajója lehet ott a rajtnál. Kiket emelne ki az eddig benevezettek közül? - A férfiak mezőnyében ott lesz a tavalyi Európa-bajnokság győztes párosa, a keletnémet Brietzke-Schultz duó. A listán szerepelnek az olasz Muntefusco testvérek is, ők világbajnoki másodikok. A többiek közül kiemelném az idei kieli vitorláshét győzteseit, a nyugatnémet Meyert és Engelt, valamint a norvég Johanessen, Berthelsen és a keletnémet Rensch, Bentel kettősöket. Reméljük a Nyári testvérek is ott lesznek a közvetlen élmezőnyben. Bár a szovjetek még nem küldték el név szerinti nevezésüket, bizonyos, hogy nagyszerű vitorlázókkal érkeznek. És a nőknél? - Négy egységet említenék meg: a nyugatnémet Meyer, Adelkoffer, az olasz Porto, Barabino, a keletnémet Hartwigger, Pinnow és a finn Laike, Slunga-Talberg kettősöket. Ők valamennyien nagyszerűen szerepeltek az idei nemzetközi versenyeken, általában az elsők között végeztek. Mikor kezdődnek a futamok? - A pénteki, 18 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitó után szombaton bonyolítjuk le az első futamot, mint később mindegyiket, 10 órakor - természetesen ha az időjárás is úgy akarja. Jövő csütörtökön kerülne sor a hatodik, utolsó futamra, de van egy tartalék nap is, a péntek. Májusban a soling világbajnokságot nem sikerült befejezni, mert vagy nem volt elegendő erősségü szél, vagy vihar kerekedett. Most mit mutatnak az előrejelzések? - Szeptemberben általában a keleti - tehát számunkra alkalmas - szél szokott dominálni. Reméljük most is így lesz +++
1989. szeptember 18., hétfő 12:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|