|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország és a Vatikán kapcsolata
|
München, 1989. szeptember 15. (SZER, Magyar híradó) - Ma 25 esztendeje a jelenlegi bíboros államtitkár, Agostino Casaroli, akkor mint a Vatikán külügyminisztere, aláírta Budapesten a Szentszéknek a magyar kormánnyal kötött részleges megállapodását. Bojtár István vonja meg az eltelt negyed század mérlegét, és beszél a jövő kilátásairól. - Az Observatore Romano ez alkalomból másfél gépelt oldal terjedelmű jegyzetet tett közzé, amely - mint ilyen esetekben mindig - nem a lap véleményét, hanem az államtitkárság, illetve a Szentszék hivatalos felfogását tükrözi. E felfogásnak az a jegyzetben megfogalmazott lényege, hogy pozitívan kell értékelni a megállapodás 25 esztendejét. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy pozitívan kell értékelni magát a megállapodást is. A Szentszék az évfordulón aligha mondhatott mást, kiváltképpen most, amikor lehullófélben vannak, vagy talán már le is hullottak azok a kötelékek, amelyekkel az állam gúzsba kötötte az egyházat, és az lehet a benyomás, hogy mindez logikus végkifejlete annak, ami egy negyed századdal ezelőtt elkezdődött. Mivel azonban a benyomás hamis, hiszen az, hogy az egyház Magyarországon visszanyeri szabadságát nem a Vatikán és a magyar kormány tárgyalásainak, hanem végső soron a a Moszkvában megindult politikai folyamatnak a következménye, a 25. évfordulón felmerülhet a kérdés: vajon most nem inkább lelkiismeretvizsgálatot kell-e tartani, s komolyan fontolóra venni: helyes volt-e az akkori lépés? Helyes volt-e szóba állni azzal a rendszerrel, amelyet az itteni kongregáció alig öt évvel ezelőtt korunk szégyenének nevezett? És végeredményben nem inkább azokat igazolták-e a fejlemények, akik Mindszenty bíborostól kezdve ellenezték a megállapodást? Hiszen csak 25 évet kellett volna kibírni, és mi ez, ha nem röpke pillanat az egyház életében. (folyt.)
1989. szeptember 15., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|