|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Szegénységellenes hétvége a Józsefvárosban
|
1989. szeptember 9., szombat - Az érdeklődés láttán az eredetileg tervezettnél korábban, már 10 óra előtt megnyitották szombaton a VIII. kerületi Ganz Művelődési Központ kapuját a józsefvárosi szegénységellenes hétvége szervezői. A művelődési központ aulájában kerületi adományokból összegyűjtött ruhaneműket, cipőket, iskolaszereket, feleslegessé vált háztartási eszközöket árusítottak rendkívül kedvező áron. Húsz-harminc forintért már pulóvert lehetett venni, kevéssel többért nadrágot, dzsekit vásárolhattak a szülők gyermekeiknek. A télikabátokért sem kellett többet fizetni 200 forintnál. A Golgota utcai művelődési házat szombaton több mint másfélezren keresték fel. A vásáron befolyt összegből és a pénzadományokból a kritikus helyzetbe sodródott, VIII. kerületben élő időskorúakat és a többgyermekes családokat támogatják az akció szervezői.
Győri Péter, a józsefvárosi szegénységellenes hétvégék elnevezésű rendezvénysorozat egyik szervezője az akció indokaként az MTI munkatársának elmondta: a VIII. kerületben az emberek többsége ma is a századelőn felépült, s egyre romló állapotú bérlakásokban él. A szegényes lakások lakbérét egyre többen nem tudják már kifizetni: a 36 ezer bérlakásból havonta 2000 lakásban maradnak adósak a lakbérrel. A kifizetetlen közüzemi számlák száma eléri a 9 ezret. Havonta átlagosan 50 családnál kapcsolják ki a villanyórát. A kerületben többezer család elemi létfenntartásáért küzd. A józsefvárosi Ellenzéki Kerekasztal szervezetei fontos politikai érdeküknek tartják a mindenkit fenyegető szociális krízis elmélyülésének megakadályozását, ezért döntöttek az akció meghirdetése mellett. Az EKA helyi szervezeteinek aktivistái az elmúlt másfél hét során gyűjtötték össze az adományokat, s tervezik, hogy minden hónapban megismétlik a vásárt. Az adományokat a Kálvária utca 21. szám alatt veszik át. A művelődési központ vasárnap 10 órakor nyit ki. (MTI)
1989. szeptember 9., szombat 17:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|