|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
- NDK-menekültek - 1. folyt.
|
A hírek szerint az összes Magyarországon tartózkodó keletnémet menekült hamarosan megindulhat Nyugat felé. Ennek előfeltétele azonban - mondta Horváth István magyar belügyminiszter -, hogy Bonn és Kelet-Berlin is megegyezésre jusson a menekültek ügyében. Vasárnapra virradó éjjel egyébként ismét 50-en jutottak át Ausztriába. Beszámolóik szerint a magyarországi táborokban várakozók is bizonyosak benne, hogy hamarosan hivatalos engedély birtokában követhetik vakmerőbb társaikat. A Bonnban és Budapesten hivatalosan közzétett adatok szerint mintegy 15-20 ezer emberről van szó. Idáig, augusztus eleje óta körülbelül ötezren érkeztek Nyugat-Németországba. 1961 - a Berlini Fal építése - óta pedig összesen 616.051-en, közülük 233.570-en menekültek. Tehát több, mint minden harmadik illegálisan jutott ki az NDK-ból - írják a statisztikák. Ennek ellenére - mint a további adatok olvasásakor kiderül - a falépítés, legalábbis eleinte hatásos ellenszere volt a keletnémetek szabadságvágyának. 1961-ben - az építkezés évében - még 200 ezren szöktek meg. Egy évvel később azonban már 17 ezren sem voltak a sikeres próbálkozók. Enyhült viszont a kelet-berlini rezsim szigora és növekedett a kiadott kivándorlási engedélyek száma. Az 1980-as éves statisztikái szerint egyre többen jöttek át engedéllyel, egészen 1988-ig, amikoris megint csak megugrott a szökevények aránya - ahogy az NSZK-ban nevezik: áttelepültek között. Ebben az évben kezdődött ugyanis az a kelet-európai demokratizálási folyamat, amelytől Honecker és a térség néhány hozzá hasonlóan ortodox vezetője igyekszik elhatárolni magát, országának lakói tehát nem tehetnek mást, mint hogy Magyarország nyugati végein próbálják a szó szoros értelmében elhatárolni magukat Honeckertől. +++
1989. szeptember 4., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|