|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Marad minden a régiben a munkahelyeken?
|
---------------------------------------
München, 1989. szeptember 2.(SZER, Világhíradó) - A budapesti rádió az AP amerikai hírügynökség kommentárját idézi, hogy az MSZMP Központi Bizottságának tegnapi ülésén Pozsgay Imre vereséget szenvedett, legalábbis egy konkrét kérdésben. Azt hiszem, jelen esetben szükségtelen külföldi kútfőkből meríteni, mert ha az eseményeket, tényeket egymás mellé rakjuk, világos, hogy Pozsgay Imrének nem sikerült egy igen fontos ügyben keresztülvinnie reformtervét. Mi is történt? Előzőleg Nyers Rezső, az MSZMP elnöke megrótta Pozsgay Imrét, hogy az ellenzékkel folytatott megbeszéléseken túllépte hatáskörét, amikor elfogadta azt a javaslatot, hogy a kommunista párt szervezetei vonuljanak ki a mukahelyekről. Most a Központi Bizottság amellett foglalt állást, hogy az üzemekben, a vállalatoknál tovább működjenek az MSZMP pártszervezetei. Vagy miként Jassó Mihály budapesti első titkár a marxista reformkörök mai tanácskozásán elmondta: lehetővé kell tenni, hogy a munkahelyi pártkollektívák a klubhelyiségekben összeüljenek. A teljesség kedévéért ki kell emelni, hogy a Központi Bizottság egyben leszögezte: a párt politikai tevékenységet munkaidőben ne folytasson, ne épüljön be a szakmai vezetésbe, ne foglalkozzék vállalati kérdésekkel. Melyik terület maradna meg tehát a munkahelyi kommunista pártszervezeteknek? Mivel politikai szervezetről van szó, nyilvánvalóan a politika nehezen meghatározható, de mindenképp széles birodalma. És mivel a gazdaságpolitika is e terület része, óhatatlanul vállalatirányítási ügyeket, sőt a gyakorlati helyi intézkedéseket is ott vitatnák meg. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a vállalati vezetők többsége még ma is kommunista párttag, maradna minden a régiben. A gyár, a cég, a tudományos intézet, a műhely, az oktatási intézmény ügyeit végül is ott beszélnék meg, sőt ott döntenék el. Jól emlékszem magyarországi időmből, hogy mi nem párttagok a munkahelyi pártalapszervezetek gyűlései után másnap milyen izgatottan faggadtuk párttag kollégáinkat, hogy mi is történt ott. Mert ott döntöttek rólunk, sorsunkról, munkahelyünk jelenéről, jövőjéről. (folyt.)
1989. szeptember 2., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|