|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai szenátorok programja (2. rész)
|
Az amerikai politikusok a nap folyamán felkeresték Kárpáti Ferenc vezérezredest, honvédelmi minisztert. A kötetlen beszélgetés során a miniszter - kérdésekre válaszolva - tájékoztatta a vendégeket a hadsereg irányításában, az Országgyűlés ellenőrző tevékenységében már bevezetett és tervezett változásokról, valamint azokról a várható hatásokról, amelyek a hadsereg életében jelentkeznek majd a többpártrendszer körülményei között. A találkozón szó esett az európai katonai erőviszonyokról is. Ennek során Kárpáti Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy hazánk számára nem közömbös az amerikai F-16-os vadászbombázó ezred Spanyolországból Olaszországba történő áttelepítésének terve. A szívélyes légkörű beszélgetésen részt vett Ruth M. Anderson ezredes asszony, az Egyesült Államok nagykövetségének véderő- és légügyi attaséja. Az esti órákban az Országházban fogadta az amerikai delegációt Pozsgay Imre államminiszter, aki elsősorban a magyarországi reformfolyamat politikai összefüggéseiről adott áttekintést. A küldöttség programjain részt vett Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. (MTI)
1989. augusztus 23., szerda 17:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|