|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP kecskeméti reformkörének állásfoglalása az időközi képviselőválasztásról (OS)
|
1989. augusztus 10., csütörtök - A közelmúltban zajlott le a Bács-Kiskun megyei 3. sz. országgyűlési választókerületben az időközi képviselőválasztás. Szükségesnek tartjuk, hogy a tapasztalatokat értékelve a legfontosabb megállapításokat megtegyük. A négy, időközi választáson képviselőt választó körzet közül háromban meggyőző fölénnyel nyertek mandátumot az ellenzéki képviselők. Az egyedüli, igazán esélyes MSZMP-jelölt körzetében a választás eredménytelen volt. A sikertelenség legfőbb okai között említendők: - az MSZMP 33 éves felelőssége és az utóbbi időszakban mutatott alkalmatlansága a politikai, társadalmi és gazdasági folyamatok megfelelő irányítására, a nép szolgálatára, emiatti támadhatósága; - az MSZMP zilált belső állapota, a valódi pártként történő működés hiánya, választási tapasztalatlanságai és hibái; - az MSZMP-t tagadó szavazás mellett az ellenzék - nálunk főleg az MDF - programja a választók számára hitelesebb alternatíva és kiút lehetőségét villantotta fel, jelöltjei politikai múlt nélküli ,, tiszta lappal,, indultak. Kecskeméten a két, MSZMP által támogatott jelölt valódi, hathatós támogatást a városi pártbizottságtól nem kapott. A testület a múlt évi országos pártértekezlet óta gyakorlatilag szemlélője, több esetben visszafogója volt a reformfolyamatoknak. Rendkívüli felelősséghiány, koncepciótlanság, határozatlanság, hozzá nem értés jellemzete ebben a helyzetben is a város pártvezetését, mintegy ,,megkoronázva,, eddigi tevékenységét. Részben emiatt is az érintett pártszervezetek többsége nem vett részt érdemben a választási folyamatban. A választás ilyen kimenetele tehát nem írható egyedül az általános MSZMP-ellenes hangulat rovására. Ezt a helyi viszonyok és megítélésük is negatívan befolyásolták. A részletesebb elemzésben nem kerülhető ki a megyei és a központi pártszerevek felelősségének kérdése sem. Érthetetlennek és megfutamodásnak tartjuk, hogy az MSZMP nem képviseltette magát a választások utáni helyi tv-fórumon. (OS)
1989. augusztus 10., csütörtök 19:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|