|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Három város sikeres választásban reménykedik (1. rész)
|
1989. július 31., hétfő - Mint ismeretes, Szegeden, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán augusztus 5-én megismétlik az országgyűlési képviselőválasztást. Az MTI munkatársa annak járt utána, hogyan készülnek a városok, az érintett szervezetek az újabb, remélhetőleg már eredményt is hozó választásra.
A július 22-ei forduló után mindenütt értékelték a tapasztalatokat és kutatták a sikertelenség okát. A konzekvenciákat levonva újult erővel, nagyobb propagandával, a nyilvánosság adta lehetőségek jobb kihasználásával folynak a városokban az előkészületek. Új plakátok és szórólapok mutatják be a jelölteket, agitálnak programjaik mellett. Kecskeméten az MSzMP, a Hazafias Népfront és az MDF például közösen készíttetett plakátot, amelynek elsődleges feladata a választáson való megjelenésre agitálni. Ebben a városban a korábbi öt jelölt helyett csak három indul újra. Az SZDSZ jelöltje, miután kevesebb szavazatot kapott, mint az MDF jelöltje, a korábbi egyezség alapján visszalépett, s kérte a helyi sajtóban mindazokat, akik rá szavaztak volna, hogy az MDF jelöltjét támogassák. A Magyar Demokrata Fórum kecskeméti szervezete a hét második felében több, formájában újszerű korteshadjáratot szervez, erről azonban még részletesen nem nyilatkoznak. Az MSZMP Kecskeméti Városi Bizottsága meghívta augusztus másodikára Nyers Rezsőt, az MSZMP elnökét, aki délután választási gyűlést tart az MSZMP jelöltje mellett. Kiskunfélegyházán nagy várakozással tekintenek az újabb forduló elé. Szerdára várják a két héttel ezelőtt megválasztott Roszik Gábor evangélikus lelkészt, Gödöllő és Isaszeg ellenzéki képviselőjét, aki este hét órakor a Béke téren számol be választási tapasztalatairól. Szegeden is új plakátok, szórólapok készültek. Eggyel több jelöltről, mint korábban, ugyanis az MSZMP bejelentette: jelöltet szeretne indítani. Választási irodát működtet ezekben a napokban, s igyekszik minél több támogatót szerezni. (folyt. köv.)
1989. július 31., hétfő 13:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|