|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése (5. rész)
|
A Minisztertanács elnöke üdvözölte a közgyűlés résztvevőit. Előljáróban gratulált a kitüntetett tudóso knak, külön is köszöntötte Keresztury Dezső akadémikust az Akadémiai Aranyérem elnyerése alkalmából. - Országépítő, de most talán jobb kifejezés, hogy országmentő küzdelmünkben nagyon nehéz szakaszban vagyunk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy páratlan, egyedülálló történelmi szituációba kerültünk: hallatlanúl súlyos örökséggel - hatalmas adóssággal, értékválsággal, krónikus társadalmi feszültségekkel - terhelten most egyszerre kell megoldanunk a piacgazdaság építését és egy valódi demokráciába való békés átmenetet. Ennek megoldására átvehető történelmi recept nincs. Egyébként sincs szükségünk olyan receptre, amelyet külső hatalmak írnak fel számunkra. Ebbe eddig mindig belebetegedtünk. Most útunkat szabadon választhatjuk. Saját nemzeti értékeinkre, kulturális hagyományainkra, történelmi utunk tapasztalatára támaszkodva kell megtalálnunk a magyarság jövőjét garantáló formációt - mondotta felszólalása bevezető részében. - Erre az útra csak a tudományos megalapozottság, a politikai felelősség és a mérlegelő arányérzék mentén találhatunk rá. A jelszóverseny, a kívánság listák benyujtása, a reformretorika és a szociális demagógia csak zsákutcába vihet. A stratégiai cél átfogó társadalmi-gazdasági modernizáció. Ez modellváltást igényel, amelyben a tudománynak valóban húzó ágazattá kell válnia. A kormányzat a tudománypolitikai feladatokat ebben a stratégiai szemléletben értelmezi. E stratégia-szemléletben nyilvánvaló tény és a jó másfélévtizedes pangás egyértelműen bizonyítja: az 1948 után - a háborus fenyegetettségre hivatkozva, a sztálinizmus ideológiai kényszerének nyomása alatt, vitákkal, konfliktusokkal, feszültségekkel és bizonyos mértékig erőszakkal - bevezetett szocializmus-modell tartalékai kimerűltek. Ma még van válaszút, de ha tovább haladunk az eddigi nyomvonalon, végleg zsákutcába kerülünk - fejtette ki a Minisztertanács elnöke. A továbbiakban így folytatta: - Napjainkra egyértelműen kiderűlt e modell alaphibája: elhanyagolja az embert, nem igazán segíti az alkotó, nagy egyéniségek formálódását és kibontakozását, mert semmibe veszi az egyének, a kisközösségek motívumait; a termelési tényezők rövid távu kihasználására épűl és mindezek következtében nem hordozza magában a megújulás képességét. Erőszakos fenntartása rombolná a társadalmi viszonyokat, felélné az alkotó energiák maradékát, részleges javítgatása nem képes megoldani, hanem csak elmélyítené az alaproblémákat. Ez törvényszerűen társadalmi ellenállást vált ki, s ez ideológiai-hatalmi kényszerrel nem fojtható el. (folyt.köv.)
1989. május 8., hétfő 13:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|