|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Tudományos Akadmia közgyűlése (2. rész)
|
Berend T. Iván ezután - a hagyományokhoz híven - akadémiai díjakat adott át. Az MTA Elnöksége ebben az évben az Akadémiai Aranyérmet Keresztury Dezső akadémikusnak ítélte oda a magyar irodalomtörténet jelentős alakjainak és korszakainak kutatásában elért kiemelkedő, tudományos eredményeiért, irodalom- és művészetnépszerűsítő munkásságáért, a kutató nemzedékek nevelése, valamint a tudományos és kulturális közélet, a magyar közművelődés érdekében kifejtett magas szintű tevékenységéért. Akadémiai díjat kapott Pomogáts Béla, az irodalomtudomány kandidátusa, az MTA Irodalomtudományi Intézete tudományos főmunkatársa a Transzilvánizmus című monográfiájáért; Galavics Géza, az MTA Művészettörténeti Kutató Csoport osztályvezetője A török háboruk és a képzőművészet kapcsolatának vizsgálatáért, számos új dokumentum feltárásáért és újszerű metodika kidolgozásáért; Urbán Aladár, a történettudomány doktora, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Új és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszék egyetemi tanára, a ,,Batthyány Lajos miniszterelnöksége,, című 1986-ban megjelent művéért; Tarnóczy Tamás, a fizikai tudomány doktora, az MTA Természettudományi Kutatólaboratóriumok tudományos tanácsadója, Az Akusztika oktatásában és kutatásában, valamint az akusztikai tervezésben 50 év alatt végzett eredményes munkásságáért. Megosztott díjat kapott: Kovács Zoltán, a mezőgazdasági tudomány doktora, a Gyümölcstermesztési Fejlesztő Vállalat tudományos osztályvezetője, Kertész Zoltán, a biológiai tudomány és Matuz János, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Gabonatermesztési Kutatóintézet tudományos osztályvezetői, a növénynemesítésben elért eredményeikért, új eredeti tudományos módszerek kidolgozásáért és alkalmazásáért, valamint eredményes saját kutató-alkotó tevékenységükért. Sziklavári János, a műszaki tudomány doktora, a Borsodi Vaskohászati Tröszt főtanácsadója a hosszú idő óta kifejtett eredményes tudományos, iparfejlesztő és oktató-nevelő tevékenységén belül a legkorszerűbb tudományos elvek gyakorlatba történő átültetéséért, és sikeres megvalósításáért. (folyt.köv.)
1989. május 8., hétfő 13:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|