|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Játékszín művészeinek nyílt levele
"Fájdalmas, hogy csak a nagy történelmi drámák hozzák össze a
népeket, de reméljük, hogy most már nemcsak a bajban tartunk össze,
hanem valódi tartalommal töltődik meg a román-magyar barátság oly
sokszor elcsépelt fogalma.
A mi feladatunk, hogy a művészet eszközeivel őrizzük meg ezt az
egységet. Fogadjuk meg, hogy mi színészek nem engedjük soha többé,
hogy külső vagy belső erő elnyomja a művészetet. Legyen a művészet
végre szabad, mint a gondolat."
SZER, Világhíradó:
A második nagy nemzeti megmozdulás
"Az volt az ember érzése, hogy most végre itt egy olyan esemény,
amelyben a pártok, a vallások, a származások, a társadalmi
különbségek nem játszhatnak szerepet, mert tényleg azt lehetett
tapasztalni, hogy a szegény nyugdíjas néni éppúgy megmozdult, mint a
vállalatok dolgozói, mint ahogy a véradók sorban álltak, a
konzerveket dobálták bele a kosarakba, tehát tényleg 1956 jelenségei
mellett ez volt talán a második olyan nagy nemzeti megmozdulás,
amely mindenkit egyformán megmozgatott.
Mégis azt kell mondani, hogy ez az esemény bizonyos belpolitikai
motívumokat hozott felszínre, ezeket pedig én úgy értem, hogy miután
március 25-ikén választások lesznek, azok a pártok, amelyek ezeket a
választásokat nagyon komolyan veszik - bár ki ne venné komolyan -,
ezt az eseményt is felhasználták."
|
|
|
|
|
|
|
Mégis elbocsátják a nagykanizsai tanácselnököt
|
1989. április 26., szerda - Rendkívüli ülést tartott szerdán Zala Megye Tanácsa. A soron kívüli tanácskozásra azért volt szükség, mert a megyei főügyész megóvta a testület március 31-ei határozatát Mózes Pál, Nagykanizsa tanácselnökének ügyében. Az óvást ,,érdemi döntésre kiható eljárásjogi törvénysértés,, címén nyújtotta be Fendrik Gyula. Konkrét oka, hogy az ominózus ügyben nem a jelenlévő, hanem a megválasztott tanácstagok többségének voksával lehetett volna csak ,,szigorú megrovásra,, enyhíteni a végrehajtó bizottság által kiszabott ,,fegyelmi elbocsátás,, büntetést. Ez a feltétel nem volt meg, ráadásul a titkos szavazáson, amely először döntetlen ( ) eredményt hozott, részt vett az érintett is, ami szintén jogszabálysértés volt. A megyei tanács - a vb javaslatának megfelelően - egy tartózkodással helyt adott a főügyészi óvásnak, és egyúttal hatályon kívül helyezte törvénysértő határozatát. Ezután arról döntött a testület nyílt szavazással, hogy ismét elfogadja-e a hivatali beosztásával visszaélve különböző lakásügyletekbe bonyolódott kanizsai tanácselnök fellebbezését, vagy mégis jóváhagyja a vb február 7-ei határozatát, amely szerint fegyelmivel elbocsátják Mózes Pált. Nos, ezúttal minősített többséggel (49:9 arányban, 7 tartózkodással) az utóbbi emelkedett jogerős határozattá. Ezután egyhangúlag tudomásul vették Mózes Pál írásban benyújtott lemondását megyei tanácstagságáról. A lassan fél éve húzódó ügy azonban ezzel még nem zárult le. Ugyanis Nagykanizsa város tanácsának, amely keddi rendkívüli ülésén azonnali hatállyal, de 6 hónapos felmondási idővel elfogadta elnökének lemondását, a tanácstörvény értelmében vissza kell hívnia posztjáról Mózes Pált. (MTI)
1989. április 26., szerda 12:58
|
Vissza »
|
|
Május 1-jén nyitnak a strandok (2. rész)
|
Az igazgató nehéz megélhetésük okát egyebek között abban látta, hogy az idegenforgalom - bár rendkívüli mértékben kihasználja a főváros gyógyvíz-adottságait - a fürdők fejlesztéséért nem hajlandó áldozni. A Gellért szálló például csupán kétmillió forintot fizet a fürdő használatáért, ez azonban összbevételeinek csak 1 százalékát teszi ki. Az igazgató e helyzetben már azt is sikerként könyvelte el, hogy négy hónapos tárgyalás-sorozat után a térítés 1.5 százalékra emelkedett, jóllehet, a fürdőigazgatóság ennek háromszorosát szerette volna megkapni. A gondok közé sorolta azt is, hogy az SZTK - monopolhelyzete miatt - megteheti, hogy az 1981-es áraknak megfelelően fizet a fürdőigazgatóság szolgáltatásaiért. Az igazgató a létesítmények felújítására, bővítésére a kiutat a külföldi működőtőke bevonásában látta. Ennek egyik első jele a magyar-finn közös beruházásban épülő gyógyszálló, amely hosszú évek után az első vegyesvállalati konstrukcióban készülő szálloda. A nyugati tőkés cégek érdeklődnek a régi, patinás fürdők megújításáról. Ezek között említette a Széchenyi, illetve a Lukács fürdőt. (MTI)
1989. április 27., csütörtök 00:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|