|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ üzenete Románia népeihez - Rajk László beszéde a bukaresti rádióban és tévében
"Ez az első eset történelmünkben, hogy népi diplomácián alapuló közös
bizalom fűzi össze a két országot. Hadd biztosítsunk minden románt:
a három hónap múlva esedékes magyarországi választások után az új
kormány is deklarálni fogja, tiszteletben tartja Románia területi
integritását. Nem a határok megváltoztatása a célunk, hanem az, hogy
lényegtelen rajzokká váljanak a térképen ugyanúgy, ahogy ez Európa
nyugati felén történt."
SZER, Magyar híradó:
Magyarország sorsdöntő választásokra készül
"Magyarország
- amely kiemelkedő szerepet játszott eddig is az 1989. évi
kelet-európai forradalomban, a forradalom új szakaszába is az elsők
között lép - sorsdöntő választás előtt áll. A mindenki életét
közvetlenül érintő súlyos gazdasági helyzetből csak úgy lehet
kilábalni, ha a döntések meghozatala mielőbb az egész lakosság által
demokratikusan megválasztott, legitim Országgyűlés és kormány kezébe
kerül.
A megindult választási küzdelemben nehéz eligazodni, hiszen
szinte mindenki a múlt hibáinak megtagadását, és valami mást, valami
jobbat remél. Aki azonban úgy ígér újat, hogy a szocializmus
valamilyen demokratikus változatát emlegeti, az téveszmével házal. A
szocializmus téveszmének bizonyult, és a demokratikus szocializmus
fogalmi képtelenség."
|
|
|
|
|
|
|
Újabb segélyszállítmányok Romániába
|
1989. december 29., péntek - Az ország különböző vidékeiről indítottak újabb segélyszállítmányokat Romániába; kamionok, vasúti vagonok szállították a társadalmi és politikai szervezetek által összegyűjtött adományokat, a vállalatok, szövetkezetek küldeményeit.
Pénteken jelentette Marosvásárhelyről az MDF képviselője, hogy a városba megérkezett a Magyar Demokrata Fórum szervezeteinek segélyküldeménye: a mintegy másfélszáz gépkocsi - tehergépjármű, személyautó - és öt vasúti vagon szállítmányában összesen 350 tonna gyógyszer és élelmiszer volt, továbbá a nyomtatványok előállításához és sokszorosításhoz szükséges fölszerelések, így számítógépek és fénymásolók is. Az MDF-küldöttség az adományok egy részével továbbindult Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre és Székelyudvarhelyre. Az utóbbi településre Békéscsabáról küldtek 2,5 tonna élelmiszert, a békési megyeszékhely üzemeinek adományát; a békési megyeszékhely tanácsa még novemberben testvérvárossá fogadta Székelyudvarhelyt, s ezt a szállítmány megérkeztével közlik majd, átadva az erről szóló dokumentumot. A Magyar Demokrata Fórum győri szervezete pénteken hajnalban újabb négy - gyógyszerrel, élelmiszerrel megrakott - gépkocsit küldött a szomszéd országba; az MDF és a Kisgazdapárt városi szervezetei e napig mintegy 120 ezer forint pénzsegélyt is összegyűjtöttek. A Vöröskereszt Győr-Sopron megyei szervezete a Győr környéki termelőszövetkezetek, állami gazdaságok által összeadott élelmiszerszállítmányt továbbította a rászorulóknak. A MÁV győri állomásfőnöksége a rakományokat fuvardíj felszámolása nélkül szállítja a román határig. A hegyeshalmi közúti határátkelőhelyen pénteken a délutáni órákig 63 olyan tehergépkocsit regisztráltak, amelyet Nyugat-Európából - Ausztriából, az NSZK-ból, Franciaországból, Belgiumból és Hollandiából - vitték a segélyszállítmányokat Románia felé. Négyszázezer forint értékű élelmiszert ajánlott fel a sümegi Összefogás Tsz; a gazdaság kapcsolatba lépett a Magyar Vöröskereszttel, és kérte, hogy közöljék: milyen árut - búzát, kukoricát, hasított félsertést vagy feldolgozott hústerméket - küldjenek a kijelölt elosztóhelyekre. Házat és hazát címmel irodalmi és zenei estet rendezett pénteken a debreceni református nagytemplomban az MDF helyi szervezete. Az előadás teljes bevételét a szabad Románia népeinek megsegítésére ajánlották fel. (MTI)
1989. december 29., péntek 17:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|