|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az SZDSZ üzenete Románia népeihez - Rajk László beszéde a bukaresti rádióban és tévében
"Ez az első eset történelmünkben, hogy népi diplomácián alapuló közös
bizalom fűzi össze a két országot. Hadd biztosítsunk minden románt:
a három hónap múlva esedékes magyarországi választások után az új
kormány is deklarálni fogja, tiszteletben tartja Románia területi
integritását. Nem a határok megváltoztatása a célunk, hanem az, hogy
lényegtelen rajzokká váljanak a térképen ugyanúgy, ahogy ez Európa
nyugati felén történt."
SZER, Magyar híradó:
Magyarország sorsdöntő választásokra készül
"Magyarország
- amely kiemelkedő szerepet játszott eddig is az 1989. évi
kelet-európai forradalomban, a forradalom új szakaszába is az elsők
között lép - sorsdöntő választás előtt áll. A mindenki életét
közvetlenül érintő súlyos gazdasági helyzetből csak úgy lehet
kilábalni, ha a döntések meghozatala mielőbb az egész lakosság által
demokratikusan megválasztott, legitim Országgyűlés és kormány kezébe
kerül.
A megindult választási küzdelemben nehéz eligazodni, hiszen
szinte mindenki a múlt hibáinak megtagadását, és valami mást, valami
jobbat remél. Aki azonban úgy ígér újat, hogy a szocializmus
valamilyen demokratikus változatát emlegeti, az téveszmével házal. A
szocializmus téveszmének bizonyult, és a demokratikus szocializmus
fogalmi képtelenség."
|
|
|
|
|
|
|
BÚÉK - síugró módra (1. rész)
|
1989. december 29. péntek (MTI, APA) - Három és fél évtizedes hagyomány a síugróknál, hogy ,,munkával,,, azaz versennyel búcsúztatják az óesztendőt és köszöntik az új évet. Nem lesz ez másképpen az idén sem, amikoris már 38. alkalommal rendezik meg a nemzetközi négysánc viadalt. A sajátos BÚÉK helyszíne és időpontja a kezdettől változatlan: előbb az NSZK-ban - december 30-án, szombaton Oberstdorfban, január 1-jén Garmisch-Partenkirchenben -, majd Ausztriában - január 4-én Innsbruckban, január 6-án pedig Bischofshofenben - vetélkednek, stílszerű szóhasználattal: repülnek át 1989-ből 1990-be e látványos téli sport legkiválóbb művelői. A szervezők mind a négy versenyre - amelyek egyúttal Világ Kupa-fordulónak is számítanak - száz ugrót várnak 19 országból. Az előzetes jelentkezések alapján 22 tévétársaság közvetítí egyenesben a viadalsorozatot, amelynek minden egyes állomásán hírdetnek győztest. Az igazi nyertes azonban az lesz, aki valamennyi színhelyen jól szerepel, s így összességében a legtöbb Világ Kupa-pontot gyűjti. Ehhez a 90 méteres nagysáncokról tökéletesen kivitelezett és a távolságot illetően is nagy ugrásrokat kell bemutatni. Az 1988/89-es rendezvény érdekessége az volt, hogy öten is győztesként ünnepelhették magukat. Oberstdorfban ugyanis a Világ Kupában legutóbb harmadik nyugatnémet Dieter Thoma, Garmisch-Partenkirchenben a finnek négyszeres olimpia bajnoka, Matti Nyka:nen, Innsbruckban a Világ Kupát védő svéd Jan Bokloev, Bischofshofenben pedig a meglepetésre mindig képes amerikai Mike Holland végzett az élen. Ám az összesítésben, afféle nevető ötödikként, a négy színhelyen legkiegyensúlyozottabban teljesítő Risto Laakkonen lett az első. A finnek egyik legújabb tálentuma akár most is diadalmaskodhat, bár az idei hat Világ Kupa-versenyen nyújtott produkciója alapján csak az ötödik a pontversenyben. (Igaz, a tavalyi ,,résztáv-győztesek,, egyike sincs az első hat között ) (folyt.köv.)
1989. december 29., péntek 12:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|