|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Visszaélés az adakozással
"A Szabad Demokraták Szövetségének
közleménye:
Tudomásunkra jutott, hogy a Szabad Demokraták nevével visszaélve
egyesek lakásokba becsengetve adakozásra szólítanak fel. Legutóbb
Újpestről kaptunk ilyen hírt. Leszögezzük: a Szabad Demokraták
Szövetsége a már nyilvánosságra hozott helyszíneken folytat csak
gyűjtést. Kérjük a lakosságot, hogy a szervezetünk nevével visszaélő
személyekről a legközelebbi rendőrt értesíteni szíveskedjenek."
SZER:
Szentszék - Csehszlovákia - Magyarország
"Összhangban azzal a hatalmas méretű, és gyors politikai
átalakulással, amely az Csehszlovákiában végbemegy, a kormány 180
fokos forodulatot hajtott végre az egyházpolitikában. Ennek első
bizonyitéka, hogy II. János Pál - töltött be egy érseki, és két
püspöki széket: Frantisek Varak, az egyházmegye eddigi apostoli
kormányzója lett az olomouci érsek, Karel Otcenásek Hradec Kralove-i
püspök, az eperjesi görög katolikus egyházmegyének pedig Jan Hirka
került az élére."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. november 27., hétfő - Szinte befejezett tény, hogy a népszavazáson, habár csekély mértékben is, de az IGEN-szavazatok kerültek fölénybe a NEM-szavazatokkal szemben az első kérdésre adandó válaszban. Ugyanakkor rendkívül magas volt a távolmaradók aránya; a választópolgároknak mintegy 40 százaléka döntött úgy, hogy nem voksol a népszavazáson. Az előzetes választási eredményről Pozsgay Imre államminiszter hétfőn nemzetközi sajtókonferencián számolt be.
A politikus elmondta, hogy tájékoztatóján már a végleges választási eredményeket szerette volna ismertetni a sajtó képviselőivel, az adatok véglegesítése azonban még a délutáni órákban is tartott. A már szinte biztosra vehető összesítés birtokában Pozsgay Imre mégis vállalkozott az eredmények rövid elemzésére. A nép döntésének következményeit értékelve a maga részéről a hátrányok közé sorolta, hogy késlekedhet a szilárd intézményrendszer kiépítése Magyarországon, a politikai stabilitáshoz vezető út pedig göröngyösebbé válhat, mint ezt korábban gondolták. Előnyéhez tartozik azonban, hogy az állampolgárok közvetlen tapasztalatokat szerezhettek döntéseik szabad alakításában, ami a szabad választások előkészítéséhez, begyakorlásához nagy segítséget ad. További haszon: a népszavazást kezdeményező pártok megszabadulhatnak attól a komplexusuktól, hogy Magyarországon valamiféle kommunista-hatalom-átmentés megy végbe. Mostantól fogva a népszavazás teremtette politikai menetrend szerint zajlanak a változások. Akárhogyan is értékelik az eredményeket, az egyik legfontosabb tapasztalat az, hogy míg Kelet-Európa számos országában százezrek tüntetnek az utcán, addig Magyarországon a nép az urnák előtt fejezheti ki akaratát. Az újságírók tudakolták Pozsgay Imre véleményét arról: az eredmények tükrében nem tekinthető-e az MDF a választási harc vesztesének. Megkérdezték azt is: személyesen miként fogadja az eredményt, hiszen Nyugaton általános vélemény volt, hogy Pozsgayból nem lesz elnök, ha a népszavazáson igennel szavaznak az első kérdésre. Az államminiszter úgy vélte: az MDF nem tekinthető vesztesnek a népszavazásban, mert nagyon magas volt a távolmaradók aránya. Az MSZP sem vesztes, mert az első kérdésre adott NEM-szavazatok kiugró aránya még a referendum kezdeményezőit is meglepte. A maga részéről Pozsgay Imre leszögezte: továbbra is az MSZP elnökjelöltje marad. (folyt.köv.)
1989. november 27., hétfő 17:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|