|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Visszaélés az adakozással
"A Szabad Demokraták Szövetségének
közleménye:
Tudomásunkra jutott, hogy a Szabad Demokraták nevével visszaélve
egyesek lakásokba becsengetve adakozásra szólítanak fel. Legutóbb
Újpestről kaptunk ilyen hírt. Leszögezzük: a Szabad Demokraták
Szövetsége a már nyilvánosságra hozott helyszíneken folytat csak
gyűjtést. Kérjük a lakosságot, hogy a szervezetünk nevével visszaélő
személyekről a legközelebbi rendőrt értesíteni szíveskedjenek."
SZER:
Szentszék - Csehszlovákia - Magyarország
"Összhangban azzal a hatalmas méretű, és gyors politikai
átalakulással, amely az Csehszlovákiában végbemegy, a kormány 180
fokos forodulatot hajtott végre az egyházpolitikában. Ennek első
bizonyitéka, hogy II. János Pál - töltött be egy érseki, és két
püspöki széket: Frantisek Varak, az egyházmegye eddigi apostoli
kormányzója lett az olomouci érsek, Karel Otcenásek Hradec Kralove-i
püspök, az eperjesi görög katolikus egyházmegyének pedig Jan Hirka
került az élére."
|
|
|
|
|
|
|
Bemutatkozott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetősége
|
1990. szeptember 11., kedd - A fizikailag és szellemileg
sérült gyermekek, valamint az árvák felkarolását - köztük a romániai
gyermekotthonokban áldatlan körülmények között élők megsegítését -
tűzte célul a májusban, Hannoverben alapított, s június óta
magyarországi tagozattal is működő Nemzetközi Gyermekmentő
Szolgálat. A szervezet vezetőségének tagjai - Edvi Péter, a
szolgálat alapító elnöke, Fodor Gábor országgyűlési képviselő, a
szervezet magyarországi tagozatának elnöke, Demszky Gábor képviselő,
a hazai tagozat ügyvezető elnök-helyettese, valamint Lányiné
Engelmayer Ágnes, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző
Főiskola tanára és Csáky László, a Fóti Gyermekváros igazgatója -
kedden sajtótájékoztatón ismertették eddigi tevékenységüket, s
további elképzeléseiket.
A szervezet megalakításáról elmondták, hogy elsősorban a romániai gyermekotthonokban uralkodó, s nálunk is ismertté vált katasztrofális körülmények késztették őket a szolgálat életre hívására. Miként a magyar televízió is bemutatta, a csegődi intézetben például száz gyermek közül ötvennyolc veszíti életét az általános higiéné hiánya, valamint az élelmezési- és ruházkodási gondok miatt. Az egyesületként működő hazai tagozat így jelenleg a romániai árvaházak és gyermekmenhelyek állapotának felmérésével foglalkozik. Eddigi tapasztalataik szerint sok helyen nincsenek biztosítva az alapvető életkörülmények, s hiányoznak a képzett nevelők-ápolók is. A magyarok segítséget nyújthatnak tehát a szakemberképzésben - aminek első lépéseként három román hallgató az idén megkezdte tanulmányait a gyógypedagógiai főiskolán -, valamint tanácsadással, adományokkal szolgálhatnak.
A szolgálat vezetői hangsúlyozták: anélkül szeretnének a gyermekek sorsán könnyíteni, hogy megsértenék a szomszédos ország vezetőinek érzékenységét; így lépéseiket, tetteiket mindig tárgyalásokkal előzik meg. Az új román vezetés egyébként - mint mondták - vitathatatlanul készséges, segítő szándékú.
A szervezet - amely felett Göncz Árpád köztársasági elnök is védnökséget vállalt - Budapesten a Lendvay u. 28 szám alatt nyitott irodát; tagjai Nagyváradon ugyancsak elérhetők. A vezetőség ígérete szerint hamarosan megvizsgálják a magyarországi gyermekotthonok helyzetét is. (MTI)
1990. szeptember 11., kedd 18:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|