|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Visszaélés az adakozással
"A Szabad Demokraták Szövetségének
közleménye:
Tudomásunkra jutott, hogy a Szabad Demokraták nevével visszaélve
egyesek lakásokba becsengetve adakozásra szólítanak fel. Legutóbb
Újpestről kaptunk ilyen hírt. Leszögezzük: a Szabad Demokraták
Szövetsége a már nyilvánosságra hozott helyszíneken folytat csak
gyűjtést. Kérjük a lakosságot, hogy a szervezetünk nevével visszaélő
személyekről a legközelebbi rendőrt értesíteni szíveskedjenek."
SZER:
Szentszék - Csehszlovákia - Magyarország
"Összhangban azzal a hatalmas méretű, és gyors politikai
átalakulással, amely az Csehszlovákiában végbemegy, a kormány 180
fokos forodulatot hajtott végre az egyházpolitikában. Ennek első
bizonyitéka, hogy II. János Pál - töltött be egy érseki, és két
püspöki széket: Frantisek Varak, az egyházmegye eddigi apostoli
kormányzója lett az olomouci érsek, Karel Otcenásek Hradec Kralove-i
püspök, az eperjesi görög katolikus egyházmegyének pedig Jan Hirka
került az élére."
|
|
|
|
|
|
|
- Előkészület az MSZDP - 1. folyt.
|
Nagyon sok személység gondolkodott rajta. Vannak mondjuk ezekben olyanok, amelyek hasonló irányba mutanak és ez a főirány, amit én törzsnek neveznék a liberális piacgazdaság, egyfajta rendkívül erős szociális védőhálóval természetesen. De hát mint nagyon jól tudjuk, hogy Magyarország előtt ma olyna gazdasági feladatok állnak, amelyek inkább a szociálliberilis eszmékhez állnak közel, tehát egészen konkrétan arra gondolok, hogy nekünk a magántulajdont kell most segíteni minden körülmények között ott, ahol az ésszerű. Nekünk támogatnunk kell a vállalkozókat, hiszen az államháztartás a szociális juttatásokat az ő adójukból tudja kifizetni. - Esetleges elképzelhető koalíciós partnerek? A Szociáldemokrata Párt politikai iránya ? - Ez nagyon nehéz kérdés. Én szívesen vállalnám koalíciós partnernek a Szabad Demokraták Szövetségét, a Fiatal Demokraták Szövetségét. Nem azért, mert radikálisak, hanem mert gondolkodási irányuk egy modern pragmatikus európai párt, szociálliberális eszmék. Ezek a faladatok adják, hogy ezt én jónak tartom. De egy megjegyzésem lenne: én úgy hiszem, és nagyon remélem, ők most még külön pártként fognak indulni. Talán egyszer valamikor a Szociáldemokrata Párt bizonyos részeit fogják erősíteni a tagság szempontjából, és ez egy vágyálom természtesen, egy hosszú időszak. Mi nem kívánunk koalícióra lépni a Magyar Szocialista Munkáspárttal, annak leendő részével. Ez egyébként a kongreszus feladata lesz, hogy eldöntse és a választásoké. Én úgy látom, még a választásokat követően, ha úgy alakulna, hogy az MSZMP utódpártja és a Szocdem Párt kellene, hogy kormányt alakítson, még akkor is nagyon el kell gondolkodnunk, hogy gyengén, erőtlenül, kicsi pártként, szellemiekben, anyagiakban, szervezésben egyaránt kicsi pártként belépjünk egy olyan kormányba egy-két bársonyszékkel, amely majdnem bizonyosan 92-ben meg kell, hogy bukjon, mert akkor lesz a legnagyobb az adósságtörlesztésünk. (folyt.)
1989. október 1., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|