|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Visszaélés az adakozással
"A Szabad Demokraták Szövetségének
közleménye:
Tudomásunkra jutott, hogy a Szabad Demokraták nevével visszaélve
egyesek lakásokba becsengetve adakozásra szólítanak fel. Legutóbb
Újpestről kaptunk ilyen hírt. Leszögezzük: a Szabad Demokraták
Szövetsége a már nyilvánosságra hozott helyszíneken folytat csak
gyűjtést. Kérjük a lakosságot, hogy a szervezetünk nevével visszaélő
személyekről a legközelebbi rendőrt értesíteni szíveskedjenek."
SZER:
Szentszék - Csehszlovákia - Magyarország
"Összhangban azzal a hatalmas méretű, és gyors politikai
átalakulással, amely az Csehszlovákiában végbemegy, a kormány 180
fokos forodulatot hajtott végre az egyházpolitikában. Ennek első
bizonyitéka, hogy II. János Pál - töltött be egy érseki, és két
püspöki széket: Frantisek Varak, az egyházmegye eddigi apostoli
kormányzója lett az olomouci érsek, Karel Otcenásek Hradec Kralove-i
püspök, az eperjesi görög katolikus egyházmegyének pedig Jan Hirka
került az élére."
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - kormányszóvivői tájékoztató (6. rész)
|
A nemzetközi szerződések és a népszavazás kapcsolatára vonatkozó másik kérdésre válaszolva hangoztatta: nem biztos, hogy Bőss-Nagymarosnál a népszavazás az egyedüli megoldás - mondta az államtitkár. Lehet, hogy más megoldás is kínálkozik - tette hozzá. Kifejezte meggyőződését, hogy akik annak idején a szerződését megkötötték, legjobb meggyőződésükből cselekedtek. Az energiastressz időszakában minden lehetőséget igyekeztek felhasználni, hogy biztosítsák az ország számára az energiát. Egyébként Bős-Nagymaros gondolata nem tőlünk, hanem szomszédainktól indult el. A szovjet csapatkivonási tervekről érdeklődő tudósítónak Marosán György elmondta, hogy tudomása szerint a szovjet csapatok kivonása április 25-én kezdődik és június végéig fejeződik be. E kérdésről egyébként a Honvédelmi Minisztérium sajtótájékoztatót tart július elején. Nagy Imre és társai földi maradványainak exhumálásával kapcsolatban számos kérdést kapott az államtitkár a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Filmhíradó, a BBC, a Reuter és az Independent tudósítójától. Elmondta, hogy a kihantolási eljárás szerdán befejeződött, most végzik az elhunytak azonosítását. Nagy Imre és társainak temetése nyilvános lesz és semmilyen különleges intézkedést nem terveznek. A Történelmi Igazságtétel Bizottság is felajánlotta, hogy a rend fenntartásában, az esetleges rendbontás megelőzésében, megakadályozásában aktívan közreműködik. Szólt arról is, hogy nem lehet pontosan tudni, hol végezték ki Nagy Imrééket. Feltételezhetően a Kozma utcai börtönben hajtották végre az itéletet. Hármojukat a kivégzés helyén temették el, s 61-ben szállították őket a 301-es parcellába. A koncepciós perek vizsgálatával megbízott kormánybizottság Nagy Imre és társainak peranyagával még nem foglalkozik. A Történelmi Igazságtétel Bizottsága újabb kérésével kapcsolatban, amely szerint további öt személyt hantoljanak ki és őket is jelképesen 56-os áldozatként temessenek el Nagy Imréékkel együtt, a kormány csütörtöki ülésén nem foglalkozott. Az államtitkár hangoztatta: változatlan az az álláspont, amelyben korábban a családtagokkal és a bizottság akkor jelenlévő tagjaival megállapodtak; a többi kivégzett kihantolására, azonosítására és adott esetben újraeltemetésére csak Nagy Imre és négy társa eltemetése után térnek vissza. (folyt.köv.)
1989. április 6., csütörtök 20:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|