|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF Elnökségének köszönete
"A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége
nevében köszönetünket szeretném kifejezni mindazon honfitársainknak,
akik az MDF felhívásánakk elget téve élelmiszer, ruhanemű, gyógyszer
és pénzadományokkal siettek a meggyötört romániai nép megsegítésére.
Végleges adatok - az országszerte folyó gyűjtés következtében - még
nem állnak rendelkezésre. Csak az Ó utcai központba az elmúlt két
nap alatt beérkezett adományokról tudunk tájékoztatást adni.
230 pótkocsis teherautó, furgon és személygépkocsi indult útnak
a romániai határ felé. Mintegy 530 mázsa kenyér, és több mint 40
tonna konzerv, tej és eltartható élelmiszer, valamint ruhanemű és
gyógyszer segélycsomagot továbbítottunk. Ezen kívül 468 ezer forint
készpénz-adomány is érkezett az Ó utcai központunkba."
BBC, Panoráma:
Románia jövője
"Nehéz megítélni azt, hogyan alakul majd a helyzet Romániában,
annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a Ceausescu-család bukása -
összesen körülbelül 40 rokonról van szó - maga után vonja majd a
kommunista párt összeomlását is. Kiderült, hogy a Szovjetunió és
Kína után a legnagyobb kommunista párt - azt állítják, 3 millió 700
ezer tagja volt a román pártnak - mindössze üres váz volt. Máris
szétesett, bár hivatalosan még nem jelentették be feloszlását vagy
átalakulását.
A kommunista párt jövője tehát nem biztató, különösen az
áprilisra tervezett választások után nem. Ami azonban a közvetlen
jövőt illeti, olyan kommunisták, akik a Ceausescu-rezsim elleni
küzdelemben érdemeket szereztek, valószínűleg fontos szerepet
játszanak, már csak azért is, mert nagy szükség lesz adminisztrációs
tapasztalatukra, szakértelmükre az államgépezet működésképessé
tételében."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (1. rész) (OS)
|
1989. december 17., vasárnap - A Vállalkozók Országos Szövetsége felhívja tagjait, hogy aláírásukkal segítsék elő a KIOSZ kezdeményezését abból a célból, hogy az Országgyűlés módosítsa a vonatkozó törvények vállalkozókat érintő fejezeteit, tényleges vállalkozás-élénkítési céllal. A segítő aláírás külön íven szerepel. A VOSZ nem támogatja a KIOSZ másik kezdeményezését, amely érdekvédelmi törvény megalkotását sürgeti, mivel az a mai érdekvédelmi struktúra megőrzését szolgálná, gátolva a VOSZ által kívánatosnak tartott, a mai és a jövő feltételeinek is megfelelő, valós és önkéntesség elvén működő érdekvédelmi és érdekérvényesítő rendszer kifejlődését. Az érdekvédelmi törvény megalkotását követelő aláírásgyűjtő ív külön véleményalkotást tesz lehetővé, így ennek az ívnek az aláírását nem javasloljuk. x x x Együttérző támogatás hiányában az alapszabály 19. pont 2/a. alpontja értelmében a frankfurti székhelyű Emberi Jogok Nemzetközi Társaságának Magyarországi Tagozata bejelenti feloszlását. Tagjai meggyőződésük szerint egyénileg folytatják az üldözöttek segítését és a jogtalanság elleni küzdelmet. x x x Mindenki karácsonyfája - új társadalmi eseménye és minden bizonnyal meleg emberi érzelmeket kiváltó színfoltja lesz az idei karácsonyi ünnepeknek. Hagyományőrző mozgalom kezdeményezésére több szerv együttműködésével a Nemzeti Múzeum kertjében kerül felállításra a hatalmas karácsonyfa, melynek gyertyáit bensőséges ünnepség keretében december 20-án, 15 órakor gyújtják meg, és 28-án lesz a karácsonyfa bontása. Sor kerül ajándékozásra és az alkalomhoz illő, hagyományos betlehemes játékok bemutatására is. x x x Az MSZMP Budapest I. kerületi bizottsága 1989. december 20-án, szerdán 16 órakor összevont kerületi párttaggyűlést tart. Helye az I. kerület, Krisztina tér 1. alatti pártbizottság I. emeleti nagyterme. Tárgya: tájékoztató az MSZMP kongresszusáról. x x x (folyt.köv.)
1989. december 17., vasárnap 19:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|