|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának keddi munkanapja (2.
rész)
|
A vagyonügynökség feladatául e folyamat segítését fogalmazza meg. Az Állami Vagyonügynökség évi 3-4 privatizációs programot kíván megvalósítani. Egy-egy programban 25-30 vállalat eladásával foglalkoznak majd. Jövőre egyszerűsödik a spontán privatizációval kapcsolatos állami vagyonügynökségi elbírálás, így ez a folyamat várhatóan felgyorsul. A tervezet a munkavállalói tulajdonszerzést a privatizáció egyik lehetséges, de nem elsődleges útjának tekinti. Ennek megfelelően kedvezményekkel támogatja a munkavállalók tulajdonszerzését. A miniszter a kormány megbízásából kérte a képviselők támogatását a határozat-tervezet elfogadásához.
A beterjesztett javaslatot az illetékes parlamenti bizottságok tárgyalásra alkalmasnak tartották, ám - mint utóbb kiderült - több képviselő az elvekkel sem értett egyet. A kisgazdapárt képviselői azt kifogásolták, hogy a privatizáció és a reprivatizáció közötti elméleti különbségek tisztázása nélkül nem mehet végbe a rendszerváltás. Oláh Sándor szerint a határozat bevezető része összemossa az állam kezelésében vagy tulajdonában lévő különböző természetű tulajdonrészeket. A privatizációs program lassú ütemét annak tulajdonította, hogy az csupán a vagyonügynökségnek, mint hivatalnak érdeke, ami viszont az országéval ellentétes. Torgyán József, a kisgazdapárt frakcióvezetője a reprivatizáció mellett érvelt. Véleménye szerint privatizációs címszó alatt az elmúlt egy évben hatalomátmentés folyt, amelyet a lakosság nem hajlandó tudomásul venni. Amennyiben a Parlament elfogadja a vagyonpolitikai irányelvekről szóló határozatot, azzal szentesíti a monolitikus államhatalmat is. Újabb évtizedekre a volt elnyomók kezébe adja a gazdasági hatalmat, s azon keresztül a bármikor ,,visszaváltható,, politikai hatalmat.
A vitában felszólaló Bossányi Katalin (MSZP) annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kormányzat kapkodó gazdaságpolitikai intézkedései, s az egymásnak ellentmondó megnyilatkozások elbizonytalanították a hazai és a külföldi tőkét. Mint mondta: az MSZP frakció a vegyestulajdonú piacgazdaság híve, s a gyorsabb ütemű privatizációt szorgalmazza. Ez ellen hat azonban a vagyonügynökség túlcentralizáltsága, a finanszírozási kérdések tisztázatlansága, s a jogi feltételrendszer hiánya. A képviselő helyesnek tartotta, hogy a privatizációból befolyó összeg 85 százalékát az államadósság törlesztésére fordítják majd, a fennmaradó részt azonban átgondoltabban kellene elosztani, tekintettel a munkanélküliek számának várható növekedésére is. (folyt. köv.)
1990. december 18., kedd 11:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|