|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Ónodi és Muszil százszázalékos, Supola a meglepetésember (1.
rész)
|
1990. december 16. vasárnap (MTI) - A szombatinál jóval élénkebb érdeklődés mellett folytatódott a mind a négy szakágat felvonultató mesterfoku tornászbajnokság. A hatos szerenkénti döntőkbe jutott sportolók tiszta lappal kezdték a versengést. A nőknél az összetett viadal első négy helyezettje, a ritmikus sportgimnasztikázóknál pedig a három dobogós mind a négy gyakorlatát bemutathatta, mig a férfiaknál csak az összetettben negyedik Élő Róbert léphetett a szerekhez mind a hat fináléban.
A nőknél továbbra is nagy szakadék tátong az elit és a többiek között, hiszen az összetett verseny érmesei mindössze Balázs Bernadettnek a gerendán, és az egyéni hangvételü gyakorlatot bemutató Storczer Beátának a talajon engedtek át egy-egy bronzot. Ónodi Henriettával kapcsolatban az egyetlen kérdés az volt, hogy hibátlanul tudja-e előadni világszinvonalu produkcióit. Nos, felemáskorláton és talajon 9.9 pont volt a megérdemelt jutalma, de ugrásban és gerendán is elegendőnek bizonyult a 9.8 az aranyéremhez. A pontozók az idén sokat fejlődött 15 éves Molnár Krisztina gerendagyakorlatát tartották érdemesnek arra, hogy Ónodiéval azonos pontszámot kapjon. Igy a magyar nemzetközi bajnokság győztesének adatott meg egyedül a lehetőség, hogy az Európa-bajnoknővel együtt aranyérmet vehessen át.
Még egyértelmübb volt a helyzet az RSG-seknél. Ónodihoz hasonlóan 100 százalékos mérleggel zárta a mesterfokut Muszil Zsuzsa, de az ezüstérem is mind az ötször Pataki Szilvia nyakába került, igaz, egyszer Fráter Viktóriával holtversenyben. A szakág legmagasabb pontszámát Muszil karika és labdagyakorlata érdemelte ki 9.7 ponttal.
Szinesebb és változatosabb képet mutatott a férfi mesterek versengése. A féltucat elsőségen az összetett érmesek osztoztak, de a szombathoz hasonlóan a szezonvégi fáradtságból adódóan mindenkinek akadt egy-két gyengébb szere. Az összetett bajnok Fajkusz Csaba az első két számban ugyan biztosan gyüjtötte be a győzelmet, de ezután korláton rontott, majd legerősebb szeréről, a nyujtóról a virtuóz repülő elemből leesett. A gyürü EB-bronzérmese, Csollány Szilveszter ismét bizonyitotta, hogy az erőelemekben leginkább ő van ,,otthon,,. A legkellemesebb szinfoltot az összetettben öt századdal a második helyre szorult Supola Zoltán szereplése jelentette. A huszéves dunaujvárosi tornász befejező három szerén kimagaslót nyujtott, hibátlan teljesitményével és elegáns tartásával a mezőny ffölé nőtt, igy végül is ő lett a szerenkénti döntők során a legeredményesebb férfi tornász. (folyt.köv.)
1990. december 16., vasárnap 15:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|