|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Ante Markovics programja (2. rész)
|
Gazdasági kérdéseket elemezve a két miniszterelnök megállapította: hasonló folyamatok mennek végbe Magyarországon és Jugoszláviában, aminek lényege a piacgazdaságra való áttérés. Jugoszlávia e folyamatban némileg előbbre tart, hiszen nem volt tagja a KGST-nek, s a liberalizációs törekvések megvalósításához is korábban kezdett hozzá. Antall József a hazai gazdasági fejlemények között megemlítette, hogy megszületett az úgynevezett kárpótlási törvényjavaslat, amelynek legfőbb tartalma, hogy Magyarország gazdasági átalakulásában a privatizáció és nem a reprivatizáció útját választotta. Ante Markovics azt emelte ki: a jugoszláv gazdaság alkalmassá vált arra, hogy egy átfogó európai szabadkereskedelmi övezet része legyen. A belpolitikai helyzetet Jugoszláviában jelenleg a többpárti választások határozzák meg. Kedvezőtlen fejlemény, hogy a választási csatározásokat az emóciók uralják, s előtérbe kerültek a nacionalista elemek.
Ante Markovics hangoztatta, Jugoszlávia messzemenően érdekelt abban, hogy a Varsói Szerződés, illetve a KGST felszámolása békésen történjék meg. Jugoszlávia tart attól, hogy Közép-Kelet-Európát eláraszthatja a menekültek milliós áradata, ezért azt szeretné, ha a régió országai sikeresen megbírkóznának a gazdaság átalakításának problémájával.
A kétoldalú gazdasági kapcsolatokat áttekintve elhangzott, hogy az idei kereskedelmi forgalom 700 millió dollár körül alakult, némi magyar többlettel. Jugoszlávia lehetőséget lát arra, hogy növeljék a kereskedelmi forgalom értékét. Ugyanakkor Ante Markovics a jugoszláv tapasztalatok alapján arra is figyelmeztette magyar tárgyalópartnereit, hogy a nagyobb fokú gazdasági nyitással együtt jár a gyorsuló infláció. Ezért ennek féken tartására fokozott figyelmet kell fordítani a gazdaságpolitikusoknak. Szó esett arról is, hogy a két ország közösen építhetne ki energetikai rendszereket. Antall József új határátkelőhelyek megnyitását szorgalmazta, egyben javasolta, hogy a tervezett drávai vízlépcső környezetvédelmi hatásairól végezzenek közös vizsgálatokat. Ante Markovics javasolta a kishatárforgalom bővítését a kis- és közepes vállalatok bevonásával. A kormányfők szorgalmazták, hogy mielőbb jöjjön létre az új kereskedelmi egyezmény Magyarország és Jugoszlávia között. A jövő évi árucsere megalapozására egyébként már a jövő héten összeül Budapesten a magyar-jugoszláv áruforgalmi vegyes munkacsoport.
Ante Markovics a kormányfővel folytatott megbeszélések után a parlamenti pártok frakcióvezetőivel találkozott a Parlamentben. (folyt.köv.)
1990. december 7., péntek 15:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|