|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
- Válságban a magyar politikai pártok - 1. folyt.
|
Velük szemben Tölgyessy képviselt egy másik pozíciót, a frakcióvezetőét, amelyről azonban azt gondolta: nemcsak az SZDSZ parlamenti frakciójában jelent egyszemélyi vezető szerepet, de a pártban is azt kellene jelentsen, mert ennek a kettősségnek így sok értelme nincsen.
Mécs megerősítette azt a véleményt, hogy Tölgyessynek éppen egyszemélyi ambíciói miatt kellett távoznia. Mécs, aki közli hogy magányos, közli hogy elégedetlen a párt irányításával, ezzel az interjúval most nyilván segítőket kíván maga mellé állítani még a küldöttgyűlés előtt a gyökeres vezetőváltáshoz, amelynek szükségességéről egyébként már maga Kis János elnök is szólt korábban.
Tehát, a stílusváltás után, amit Tölgyessy távozása jelentett, tartalmi változások is várhatók. Mindenekelőtt az SZDSZ-nek, akárcsak a többi pártnak is, világosabban el kell döntenie mi ő, mit képvisel, és milyen arculattal.
Mécs úgy véli, a párt most túlságosan homogén, holott a világnézeti irányultságok rendkívül széles skálájával rendelkezik. Azonban itt a bökkenő. Meg kell-e őrizni ezt a sokféleséget, vagy pedig győznie kell valamely vonalnak?
A sajtó általában úgy véli: az MDF jobbratolódása baloldali, ezen belül is szociáldemokrata hajlandóságokat ébresztett az SZDSZ-ben, s hogy ez lett volna az, ami Tamás Gáspár Miklós filozófust arra késztette, hogy lemondjon ügyvivői szerepéről. Ő ugyanis egy ideje konzervatívnak és jobboldalinak mondja magát. De hát hogy egy kicsit kiderüljön a fogalmak teljes inflációja, hozzá kell tenni, hogy konzervatívnak és jobboldalinak rengetegen mondják magukat az MDF-ben is, miközben semmi közük nincs Tamás Gáspár nézeteihez. (folyt.)
1990. november 30., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|