|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Kis János beszéde a szabaddemokraták küldöttgyűlésén (3. rész)
|
- Ha rendeződik az MDF-SZDSZ viszony, akkor létrejöhet a hat parlamenti párt között az a fajta konszenzus, amely minden demokrácia működőképességének alapja. Utoljára akkor volt a mai demokratikus pártok között egyetértés, amikor a bomladozó pártállammal álltunk szemben. Abban a konszenzusban nagyobb szerepe volt annak, hogy mit nem akartunk, mint annak, hogy mit akartunk. Most megteremtődhet a konszenzus abban, amit akarunk. Minden nyugati demokráciában a liberális eszmék egy bizonyos minimuma az, amin a pártok konszenzusa nyugszik. Ilyen liberális minimum Magyarországon is megfogalmazható.
- Ebbe a liberális minimumba tartozik, hogy az államnak semlegesnek kell lennie a hit, a világnézet, az életstílus kérdéseiben. A liberális minimum ugyanakkor annak elfogadását is jelenti, hogy az állam felhagy a sajtó irányításának szándékával, s intézményesen gondoskodik a közszolgálati médiumok pártatlan működéséről. A liberális minimum magában foglalja azt a megállapítást, hogy a gazdasági válságot csak a magántulajdonú piacgazdaság gyors és következetes bevezetésével lehet meghaladni. A liberális minimum tartalmazza azt a belátást, hogy a gazdaság stabilizálásával járó társadalmi konfliktusokat nem lehet a népszerűtlen döntések halogatásával elkerülni.
- A feladat most az, hogy létrejöjjön a pártok közötti, valamint a pártok és a társadalom közötti minimális egyetértés. Így a következő hónapokban az SZDSZ-nek is mindenekelőtt az új konszenzus létrejöttében kell közreműködnie. (MTI)
1990. november 30., péntek 15:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|