|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
Hatpárti egyeztető az adótörvényekről
|
1990. november 23., péntek - A hét elején megkezdett - s
ezek szerint immár rendszeressé váló - hatpárti egyeztető
tárgyalások pénteki fordulójának napirendjén a beterjesztésre váró
három adótörvény, valamint a külföldi befektetésekkel foglalkozó
törvényjavaslat szerepelt.
Az ezúttal már nem zárt ajtók mögötti megbeszélésen a kormány képviseletében Botos Katalin pénzügyminisztériumi államtitkár összegezte a tervezetek lényegi elemeit, hangsúlyozva: a kormányzat adófilozófiájának alapja a pazarló fogyasztás visszafogása. Egyértelművé tette ugyanakkor: a költségvetés is külső nyomás alatt áll, s nincs abban a helyzetben, hogy különböző megoldási lehetőségeket mérlegelve válasszon jó és rossz között, hiszen többnyire csak két, egyaránt rossz alternatíva adódik. Éppen ezért vitába szállt azokkal a képviselőkkel, akik a pénteki egyeztető tárgyaláson azon az állásponton voltak, hogy a költségvetés úgymond zsarolni próbálja a Parlamentet.
Az adótörvényekkel kapcsolatosan megoszlott az egyes pártok küldötteinek véleménye, s többségük amellett érvelt: az adótörvényeket mindenképpen részletes parlamenti vitában kell elemezni. Felvetődött az is, hogy a személyi jövedelemadó új szabályozására szerencsés lenne egy másik alternatívát jelentő tervezetet is a plénum elé terjeszteni.
A pénteki egyeztető tárgyaláson abban egyetértés alakult ki a jelenlévők között, hogy mind az adózási szisztéma, mind a költségvetés esetében a pozitív megoldási módozatok keresése nemcsak a kormány ,,leckéje,, ,a parlamenti pártok mindegyikének felelősséget kell vállalnia e téren. (MTI)
1990. november 23., péntek 16:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|