|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Magyarországi Rabbikar felhívása
"A Magyarországi Rabbikar is
felemeli a Romániában kialakult rendkívül súlyos helyzet miatt
tiltakozó szavát, és papi kötelességének tartja, hogy a vérontás és
mészárlás azonnali végetvetését követelje. Egyúttal pedig kéri a
kedves hittestvéreket, hogy siessenek a súlyos szorongattatásban
lévők segítségére. Gyógyszer, kötszer, élelmiszer, ruha vagy
bármilyen más küldeményeiket adják le a Budapest, VII. kerület
Wesselényi u. 7. szám alatti Talmud-Tóra helyiségben. Ügyeleti órák:
naponta 7.30-12 és 16.30-18 óráig."
SZER, A munka világa:
Elítéltek sorsa a magyarországi börtönökben
"Hajnóczy Árpád
közlései szerint, idézünk: "A magyar bűntetés-végrehajtás
vállalatai 9 ipari és 3 agár célgazdaság, tavaly 4,4 milliárd
forint értéket termelt, amelyből a nyereség összege elérte a 307
milliót. A költségvetési támogatás 1988-ban 2 milliárd 376 millió
forint volt és a társadalombiztosításra pedig 110 millió forint
áramlott vissza."
|
|
|
|
|
|
|
MDF nagygyűlés Lakiteleken - (Mark Palmer)
|
1989. szeptember 21., csütörtök - Illuzió-e a magyar nép felfokozott várakozása a gazdaság talpra állítását előmozdító amerikai, illetve nyugati kölcsönöket illetően? Hogyan ítélik meg az Amerikai Egyesült Államokban a hazánkban zajló politikai változásokat? Ezek a kérdések álltak a középpontban a Magyar Demokrata Fórum csütörtökön Lakiteleken rendezett nagygyűlésén. A rendezvény vendége ugyanis Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete volt, aki elmondta, hogy az washingtoni amerikai szenátusban talán éppen ezekben az órákban fogadják el a magyar gazdaság megsegítésével kapcsolatos törvényeket.
Részletesen szólt e támogatás elemeiről, így a huszonötmillió dolláros, a magánvállalkozóknak szánt alapról, a legnagyobb kedvezmény tartós megadásáról, a közeljövőben érkező amerikai nyelvtanárokról és más tervezett intézkedésekről. Mark Palmer a jelenlévők kérdéseinek sokaságára válaszolt. Egyebek között elmondta, hogy egyetlen politikai párt, szervezet mellett sem óhajtja elkötelezni magát. Hazájának az áll érdekében, hogy Magyarország független és valóban demokratikus legyen, ahol szabad választásokon dől el a nép további sorsa. A Magyar Demokrata Fórum zászlóbontásának helyszínén tartott gyűlésen Rácz Sándor a magyar és amerikai kapcsolatok továbbfejlődésével kapcsolatos várakozásokról szólt. Lezsák Sándor, az MDF Országos Elnökségének tagja felolvasta a tiszaugi, tiszasasi és lakiteleki MDF-szervezetek nyílt levelét, amelyet az Országgyűlésnek címeztek. A levélben követelik a termelőszövetkezeti földek eladásának azonnali leállítását, a földtörvény módosítását. A nagygyűlés a késő esti órákban ért véget. (MTI)
1989. szeptember 21., csütörtök 22:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (12.22-12.24) - A temesvári szikra
"Újabb néhány perces latyakszlalomozás után egy kicsony, fával borított, szép templomhoz értünk. Megálltunk. A templom mellett puritán paplak állt. Sehol egy lélek, csak madárfütty a téli tavaszban. Aztán, mintha a ház ablakában árnyék mozdult volna. Kisvártatva kinyílt a templomot és a házat körülvevő kerítés deszkakapuja, s ott állt egy fiatal, sovány, felkete öltönyös férfi. Tőkés László!Épségben, egészségben."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|